Létrehozva: 2020.07.11.

„Mondja meg, hol van a holttest!” – megkereste apja feltételezett gyilkosát az eltűnt villanyszerelő lánya

Mácsik Zoltán lánya egyszerűen becsengetett a feltételezett gyilkoshoz.

Idáig sem volt drámai pillanatoktól mentes a két éve nyomtalanul eltűnt villanyszerelő, Mácsik Zoltán ügye, ám most szokatlan dolog történt.

Zoltán lánya, Adrienn személyesen kereste fel édesapja feltételezett gyilkosát, É. Imrét (64), aki házi őrizetben van. A fiatal nőnek az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor megtudta, hogy az ügyvédje a rendőrségi papírok tanulmányozása közben perdöntő bizonyítékra bukkanhatott. Az iratok tanúsága szerint a gyanúsított telkén lévő kerti égetőben a nyomozók találtak egy anyagszálat, amely akár Mácsik Zoltán ruhájából is származhat.

„Amikor ezt megtudtam az ügyvédünktől, az volt az első gondolatom, hogy nem elég, hogy ez az ember megölte az apámat, az sem kizárt, hogy megcsonkította. Azonnal indultam, hogy megtudjam tőle, mit tett az apukámmal, és hova rejtette a holttestét!” – idézte fel Adrienn azt a napot a Blikknek.

„Amikor becsöngettem, remegett a gyomrom, de apukámért meg kellett tennem. A férfi jött ajtót nyitni, csak egy alsónadrág volt rajta, a lábán pedig a nyomkövető. Először normálisan kérdezte, ki vagyok, mire közöltem, az apám lánya. Ekkor esett le neki, hogy kivel beszél, és azonnal nagyon megváltozott. Elmondta, hogy nem ölte meg az apámat, aki különben nem tisztelte őt. Megkérdeztem, hogy ezért ölte-e meg, mire bemenekült a házba. Amikor hazatértem, az édesanyámmal egymás vállán sírtunk – emlékezett vissza Adrienn. – Nincs igazság, hogy ez a férfi otthon van a családjával, mi meg többé nem látjuk aput!”

Mácsik Zoltán két éve húsvétkor vidáman búcsúzott a feleségétől és a lányától, s az ajtóban csak annyit mondott: találkozik egy férfival, aki tartozik neki, utána jön haza. A családja azóta sem látta. Ami biztos: az abdai benzinkúton találkozott egykori munkatársával, É. Imrével, majd nyomtalanul eltűnt. É.-t pár nappal később elvitték, hosszú ideig börtönben volt. A győri vállalkozónak köze lehet egy másik eltűnt villanyszerelő, O. Vilmos halálához is. Jelenleg mindkét gyilkossággal őt gyanúsítják, de holttestek nincsenek. É. állítja, semmi köze a szerelők halálához, szerinte azok kétes ügyeik miatt külföldre menekültek.

„Ha az égetőben talált anyagszál Mácsik Zoltán ruhájából származik, meglátásom szerint biztos, hogy a gyanúsított ölte meg. A családnak van egy pontosan ugyanolyan munkaruhája, mint amilyet Zoltán az eltűnésekor viselt, ezt azonnal be is vitték a rendőrségre, miután felfedeztem, hogy ezt eddig nem vizsgálták meg” – mesélte a Mácsik család jogi képviselője, dr. Lichy József.

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján - kép

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

travelo.hu

Mostantól éjszaka is meglátogathatod Törökország egyik legfontosabb nevezetességét

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

INSIDER

Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria