Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.11.

Móri mészárlás: titokzatos védett tanú hozhat fordulatot az ügyben

Most végre kiderülhet, hogy az ügyet fémdetektorával megoldó férfi megkapja-e végre az őt illető nyomravezetői díjat.

Hamarosan kiderül, megkapja-e a 12,5 millió forintját Szebenyi István, akinek a segítségével rendőrkézre kerültek a móri mészárlás elkövetői.

Fotó: 123RF / 123RF

Zárt tárgyaláson, egy titokzatos védett tanú meghallgatásával fog eldőlni: 13 év után megkapja-e a 25 milliós nyomravezetői díj felét Szebenyi István. Annak idején ugyanis az amatőr hadtörténész segített a rendőrségnek megtalálni a 2002-es móri mészárlás két valódi tettesét.

Az akkoriban rablóként tevékenykedő Kiglics Attila nevezte meg – vélhetően szándékosan helytelenül – két volt társát, Kaiser Edét és Hajdú Lászlót. A két férfi éveket ült, mire Szebenyi István fémdetektorával fel nem fedezte a gyilkos fegyvereket, és ezzel végre elkapták a valódi tetteseket, Nagy Lászlót és Weiszdorn Róbertet.

A hamisan tanúzó Kiglics azonnal megkapta a nyomravezetői díjat, vagyis a 25 milliót, nem úgy, mint István, akitől megtagadták az általa bíróságon követelt 12,5 millió forintot, sőt az elvesztett perekből adódó perköltséget is kifizettették vele.

„Zárt tárgyalás lesz, így én sem lehetek bent” – mondta Szebenyi a végső döntésről a Borsnak. Azért lesz így, mert végre az ügy védett koronatanúját is meghallgatják.

„Nem vagyok optimista, mert bár tudom, hogy igazam van, de – az eddigiekből ítélve – bármi megtörténhet. Ha ez nem sikerül, akkor itthon nincs több lehetőségem a fellebbezésre, ezután már csak Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bizottsághoz fordulhatok, és el is fogok menni!” – szögezte le, majd hozzátette, hogy a védett tanúnak és neki ugyanannyi szerepe volt az ügyben, ezért gondolja, hogy a fele nyomravezetői díj illeti.

Fémdetektorát egyébként három éve betiltották, azóta pihenteti. Szerzett azonban engedélyeket, így most újra használhatja majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

hirtv.hu

Vezércikk - Orbán Viktor: Húsz éve minden európai választást megnyertünk + videó

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Zelenszkijt likvidálhatják? Medvegyev felfedte a Nyugat brutális tervét

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát