Létrehozva: 2018.12.19.

Most érkezett, sosem látott fejlesztés jön az ország legszebb helyein

Újabb 40 milliárd forint értékben valósulnak meg turisztikai programok Magyarország négy kiemelt turisztikai térségében - jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szerdán Veszprémben.

 40 millió forint értékben valósulnak meg turisztikai programok Magyarországon!

- közölte Guller Zoltán. 

Négy kiemelt térségben fog elosztva megjelenni az új változás. Ezeknél összesen 35 program nyert vissza nem térítendő támogatást. 

A Balatonnál 18 program valósulhat meg közel 22 milliárd forintból, Debrecen, Hajdúszoboszló, Hortobágy és a Tisza-tó térségében 4 program indul több mint 6 milliárd forint értékben, Tokaj, a Felső-Tisza és a Nyírség területén 8 program kezdődik 13 milliárd forint értékben, Sopronban és a Fertő-tónál pedig 4 program kapott támogatást 2 milliárd forint értékben - mondta.

Guller Zoltán azt is kiemelte, hogy a turizmus a nemzetgazdaság tíz százalékát állítja elő, több mint 400 ezer embernek ad munkát. Októberben csak a belföldi turizmus tíz százalékot nőtt, ami azt jelenti, hogy októberben az egy évvel ezelőttinél 53 ezerrel többen mentek el üdülni Magyarországon. Porga Gyula, a város fideszes polgármestere elmondta, Veszprémben közel másfél milliárd forint értékben valósul meg fejlesztés. Ennek részeként épül egy panorámalift a vár keleti oldalán, melyhez kapcsolódóan fogadóközpont és parkoló is létesül. A volt piarista gimnázium épületében, ahová a lift érkezik, rendezvényhelyszínt, várostörténeti és sporttörténeti kiállítást alakítanak ki. Felújítanak egy, a várba vezető használaton kívüli lépcsőrendszert, illetve a vár épületeinek díszkivilágítását is kiépítik.

Elmondták, a fejlesztések célja, hogy még sikeresebb lehessen Veszprém Európa 2023-as kulturális fővárosaként.

Ez is érdekelhet

origo.hu

​Zalatnay Cini szerint Lagzi Lajcsi remegni fog, amikor kijön a börtönből

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Varga Judit a rendőri jelentésről: Péter közölte, hogy kormányt fog buktatni a kapcsolati drámánkkal

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár