Létrehozva: 2019.07.05.

Most jött a hír, nem várt fordulat a Dózsa György úti gázolás ügyében

Bíróság elé állt M. Richárd. Ma a szakértõk meghallgatásával folytatódik az ügy tárgyalása.

Összeült a bíróság a Dózsa György úton történt, két halálos áldozattal járó baleset ügyében. Csakhogy M. Richárdot egy másik közúti konfliktus miatt is előveszik.A másik ügyben M. Richárd egy biciklissel veszett össze Budapesten, az Astoria és a Deák tér között. Akkor az okozta a problémát, hogy az 50 milliós autójára ráütött a kerékpáros, mert M. Richárd leszorította.

M. Richárdnak már korábban összegyűlt 18 bűntetőpontja, amiért bevonták a jogosítványát, ezután közúti veszélyeztetésért megint bevonták, később pedig engedély nélkül vezetett - bűnlajstroma tehát óriási.

2017 májusában egy kanyarodó Citroën ütközött össze egy egyenesen, nagyon gyorsan haladó Mercedesszel, amelyet M. Richárd vezetett. A balesetben ketten haltak meg.  A szakértő megállapítása szerint a két halálos áldozatot követelő baleset elkerülhető lett volna, ha a Citroën vezetője nem vágja le a kanyart, illetve, ha M. Richárd nem hajt akkora sebességgel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így záratták be a konferenciát, ahol Orbán Viktor is felszólalna

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

hirtv.hu

Az orosz fegyveres erők francia zsoldosok állását találták el Szlavjanszkban

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

magyarnemzet.hu

Kiszállt a brüsszeli rendőrség a NatCon-ra: végzésük van arról, hogy le kell zárni a rendezvényt + videó

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Hihetetlen módszerrel verte át az embereket a csaló, még egy magyar minisztert is belekevert

INSIDER

Ennyi pénzt lehet most keresni a Lidlben, és van egy csomó hely

INSIDER

Bekapcsolták a viharjelzőket a nagy tavainkon: nem árt figyelni őket!

INSIDER

A kismamához riasztott mentők is meghatódtak, rögtön felsírt a kis Emília