INSIDER

Most kaptuk a hírt: letartóztatták az érdi vendetta résztvevőit

Tizenkét ember került rács mögé.
  • Szerző: Ripost

Zártkörű tárgyaláson döntött a Budakörnyéki Járásbíróság a csütörtök esti érdi vendetta résztvevőinek letartóztatásáról. A tárgyalás előtt az érintett két család kitelepült a bíróság elé, öregekkel és pici babákkal ültek a rokonok az épület előtt, ítéletre várva, nagy rendőri készültség mellett.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

 

Fotó: Markovics Gábor

Hét enyingi és öt érdi férfit állított az ügyészség bíróság elé, a gyors letartóztatásra azért volt szükség, mert félő volt, hogy folytatják a balhét vagy veszélyeztetik a bizonyítást, illetve a szökés és elrejtőzés veszélye is fennállt.

A rendőrség nagy jelenléttel biztosította, hogy ne törjön ki újabb veszekedés Fotó: Markovics Gábor

Mint arról a beszámolt, csütörtök este tömegverekedés tört ki Érden, egy enyingi és egy érdi család csapott össze, halálra késeltek egy 50 éves embert. Egy embert emberölés miatt, 11-et pedig csoportosan felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt tartóztattak le. Ketten súlyos sérülésekkek még mindig kórházban vannak.

A két, egymással is rokonságban álló család féltékenység miatt verekedett össze. Már a találkozó előtt egymást hergelték a közösségi oldalakon, végül vasrudakkal, szúróeszközökkel felfegyverkezve érkeztek az érdi benzinkúthoz. A térfigyelő kamera rögzítette, hogy három embert szándékosan elütöttek autóval és lövések is dördültek. A konfliktus során az egyik enyingi férfi egy hegyes eszközzel szíven szúrt egy 50 éves érdi férfit, aki rövid időn belül meghalt. Az összecsapás után az enyingiek elhagyták a benzinkutat, de távozás közben az érdi család tagjai megrongálták az autóikat.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?