Létrehozva: 2020.08.28.

Most kaptuk: ismét megjelent a koronavírus a Pest megyei településen

Ecser polgármestere, Gál Zsolt adott ki közleményt hivatalos Facebook-oldalán, miszerint ismét felütötte fejét a koronavírus a településen.

„A nyár beálltával a vírushelyzet úgy alakult, hogy hosszú ideig nem volt karanténba helyezett lakos Ecseren, ezért a naponta történő jelentkezésem okafogyottá vált. Többen kérdezték, hogy miért nem folytatom ezeket a megosztásokat? A honlapunkon eddig is naponta közzétettük és ezután is naponta közzétesszük a fontos információkat, de úgy gondoltam, hogy nincs szükség a napi facebookon történő jelentkezésre. A fontos kérdésekről természetesen továbbra is írtam ezen a csatornán is”

- olvasható a posztban a polgármester szavai, aki kezdetben napi szinten számolt be az aktuális vírushelyzetről.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

Azonban Gál Zsolt ezúttal rossz hírt kellett, hogy közöljön, ugyanis csütörtökön a rendőrség arról értesítette, hogy a Covid19 vírus ismét megjelent Ecseren.

Két lakosunkról tudnak, akinek pozitív teszteredménye van, ezért Őket és családjukat házi karanténba helyezték. Beszéltem velük, szerencsére jól vannak. Csak egyiküknek vannak tünetei, de azok is enyhék.

- folytatja a posztban Gál, aki a fertőzésük helyszínéről csak annyit mondhat el, hogy egyikük külföldön fertőződött meg a munkája során, a másikuk pedig vélhetően sporttevékenység közben Magyarországon – írta a Blikk.

Mindkét család betartja az előírt karantént, az ellátásuk megoldott. Ismételten kérem, hogy ne hibáztassák a megbetegedett embereket, bármikor kerülhetünk mi is ebbe a helyzetbe.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább