Létrehozva: 2016.09.14.

Műhibaper: elképesztő, mi maradt a beteg mellkasában a Honvédkórházban

A beteg meghalt, mûhibaper indult a kórház ellen.

Tragikus történetről számolt be a TV2 Tények című műsora - és a sztorinak még nincs vége. 2013 novemberében a Honvédkórházban szívbillentyű-műtétet hajtottak végre egy asszonyon. Elvira azonban a műtét után 18 nappal meghalt.

A boncoláskor döbbenetes dolog derült ki: az asszony mellkasában bennfelejtettek egy 40-szer 40 centis törlőkendőt!

  Az elhunyt Elvira lánya nyilatkozott a Tényeknek:

A szíve körül mindenhol be volt gyulladva a mellkasa a géz miatt. A boncolást rögtön le is állították, mert igazságügyi orvosszakértőket kellett hívni.

A család kártérítést kért, és a Honvédkórház először elismerte a hibát, és ajánlott egy összeget. A család ezt megalázóan alacsonynak tartotta, és elutasította. Ekkor a család ügyvédje szerint a kórház úgy döntött: immár nem ismeri el, hogy a hiba miatt halt meg az asszony, és közölték, hogy indítsanak akkor pert. A család ezt megtette - most a bíróság előtt azon folyik a vita, hogy a hatalmas gézdarab okozta-e az asszony halálát vagy nem.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold