INSIDER

Müller Cecília: átgondolt oltási terv szerint halad a vakcináció

Magyarországon átgondolt oltási terv szerint halad a vakcináció, hiszen rendelkezésre kell állnia a második dózis oltóanyagnak is a már beoltottaknak – mondta az országos tisztifőorvos vasárnap a közmédiának nyilatkozva.
  • Szerző: Ripost

Müller Cecília közlése szerint az oltásra jelentkező egészségügyi dolgozók 80 százaléka már megkapta a védőoltást, és közülük nyolcezren már a második dózist is.

Fotó: YouTube – M1

„Ez óriási dolog” – fogalmazott, rámutatva, hogy az egészségügyiek ezzel nem csak magukat, de környezetüket is megóvják a fertőzéstől.
Hozzátette: számos szociális intézményben is elkezdődött az oltások beadása, az oltások előrehaladásának kizárólag azok mennyisége szab határt.

Müller Cecília utalt arra, hogy az új vakcinabeszerzésekkel már a 60 év felettiek, illetve a 89 évnél idősebb állampolgárok oltása kezdődhet meg; őket elsősorban otthonaikban a háziorvos vagy egy oltócsoport fogja felkeresni.
A szakember arra kérte az idősebb korosztályhoz tartozókat, hogy jelezzék oltási igényüket, és arra kérte a családtagokat, segítsék őket a regisztrációban, a postai levél visszaküldésében.

Az országos tisztifőorvos nagy előrelépésnek nevezte, hogy a magyar szakembereknek is sikerült a vírus angliai mutációját itthon sejttenyészeteken szaporítani, így vizsgálni tudják annak genetikai állományát.
Ez a magyar oltóanyagfejlesztésben fog nagy szerepet kapni – emelte ki -, hiszen az lenne a cél, hogy olyan vakcinát fejlesszenek ki a magyar szakemberek, amely a Magyarországon „keringő” vírusvariánsok ellen is véd.

Az orosz oltóanyaggal kapcsolatban Müller Cecília elmondta, a Szputnyik V vakcinából hatezer adagot a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laboratóriumában vizsgálnak.
Közölte: az orosz fél túljutott az oltóanyag harmadik klinikai fázisán, amelyről megjelent egy úgynevezett köztes publikáció is, és megfelelő dokumentáció áll erről rendelkezésre. Ez alapján adta ki a magyar gyógyszerhatóság az előzetes vészhelyzeti engedélyt, amely hat hónapra szól.
A Szputnyik V oltóanyagot így már alkalmazási célra lehet bocsátani, ugyanakkor az NNK minden gyártási tételt egyenként bevizsgál.

Ismertetése szerint az orosz oltóanyagok adenovírus vektorvakcinák, vagyis ártalmatlanított, szaporodásra nem képes vírust használnak arra, hogy a tüskefehérje termelődéséért felelős „üzenetet” eljuttassa a szervezetbe, kiváltva így az immunválaszt. Ezt az oltóanyagot is két dózisban kell beadni 21 nap különbséggel.

A szakember elmondta, ezekről az adenovírusokról kell bebizonyítani, hogy valóban szaporodásra képtelenek, ugyanakkor az információt eljuttatják a sejthez. Ha ezek a vizsgálatok megnyugtatóan zárulnak, akkor felhasználható az oltóanyag – emelte ki.

Müller Cecília beszélt a gyerekeket érintő, a koronavírus-fertőzés után napokkal jelentkező úgynevezett sokszervi gyulladásról is.
Mint mondta, ez egy ismert szövődmény, de mivel ritkán alakul ki, egy ismertető anyagot bocsátottak a gyermekeket ellátó kórházak részére. Ha a koronavírus-fertőzésen átesett gyereknél újra magas láz, gyulladásos tünet tapasztalható, akkor a kezelőorvosnak gondolnia kell ennek a sokszervi gyulladásnak a lehetőségére is.
Magyarországon a klinikák és a Heim Pál gyermekkórház kezeli az ilyen szövődményekben szenvedő gyereket, ezeken a helyeken a gyógyításhoz minden feltétel adott, és a gyerekek felgyógyulnak ebből a szövődményből – fűzte hozzá.

Müller Cecília elmondta, az elmúlt napokban csökkent az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, és az elhunytak számában is csökkenés látszik.
A gyógyultak száma mára két és félszerese az aktív fertőzöttekének, és szintén csökken a koronavírus-fertőzés miatt kórházi ápolásra szoruló betegek száma. Jelenleg 3793 ilyen beteget kezelnek kórházban, közülük 254-en vannak lélegeztetőgépen.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?