Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.11.02.

Müller Cecília: egy 28 éves fiú is életét vesztette a koronavírus miatt

November 2-án is megtartotta tájékoztatóját az Operatív Törzs.

Müller Cecília közölte: 3581 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést. Meghalt 70, többségében idős, krónikus beteg. 20 476-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 60 415 fő. Egy 28 éves férfi beteget is elvesztettek, a legidősebb 98 éves volt.

Még mindig a járvány második hullámának felszálló ágában vagyunk. Ezért kiemelten fontosabb, hogy betartsuk az óvintézkedéseket. Az országos tisztifőorvos elmondta: a második hullámban sokkal több a beteg.

Müller Cecília

Jelentős teher hárul az egészségügyi intézményekre, személyzetre, az ő munkájáért köszönetet mondott és részvétet nyilvánított az elhunytak családjának.

Felhívta a figyelmet a szájmaszkok viselésének szigorítására, ami a mai naptól érvényes. Kérte, hogy a vendéglátó helyekre látogatóktól, hogy két étkezés között, a pincérre várva is tegyék fel a maszkot. Ne keressünk kibúvókat, hanem szigorúan tartsuk be a szabályokat!

„Ha csak egy ital mellett üldögélünk, akkor is maszkot kell venni a vendéglátóhelyen” – jelentette ki. Az a cél, hogy megvédjük magunkat és másokat a fertőzéstől.

Egy köhögés tüsszentés esetén azonnal cseréljük az egyszer használható maszkokat, de 4 órányi viselés után is ajánlott lecserélni azt. A szeleppel rendelkező FFP-maszk mindennapos használatra nem javasolt, mivel töményebben juttatja ki a fertőzött levegőt mások felé. Ezeket csak az egészséges egészségügyi dolgozóknak érdemes használni. Egyébként 90-99 százalékban hatékony ez a szájmaszk.

Gál Kristóf (Fotó: police.hu)

Gál Kristóf vette át a szót: kihangsúlyozta, hogy fokozni fogják a rendőri ellenőrzések sűrűségét. Felhívta a figyelmet, hogy szigorúbb fellépések is várhatók, ha a továbbiakban sem veszik komolyan az intézkedéseket az emberek.

Elmondta, hogy az elmúlt hétvégén 174 esetben kellett intézkedniük a szájmaszk viselésének megszegése miatt, ebből 41 alkalommal tömegközlekedési eszközön és 133 esetben üzlethelyiségekben és más zárt tereken.Összesen 2363 esetben intézkedtek a magyar rendőrök. 1830-an használják a mobilalkalmazást a házi karantén ellenőrzésére, a többi karanténban lévőt a rendőrség személyesen keresheti fel.

Újságírói kérdésre megválaszolták:

– már a gyorstesztek is beleszámítanak az elvégzett PCR-teszt közé

– A magas új fertőzések száma mellett is működik a kontaktkutatás

– A kórházba kerülők 7 százaléka kerül lélegeztetőgépre. A világban ez 5-10 százalék.

A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát. A kórházak fel vannak készülve a fokozott terhelésre, minden kórházi ellátást igénylő betegnek jut kórházi ágy és ellátás – írják.

Az egészségügyi védekezés részeként már zajlik az ingyenes influenza elleni oltások beadása. Folyamatos a háziorvosi praxisok ellátása az influenza elleni védőoltással.

Kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is kérjük, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben. Az idősotthonok fenntartóinak pedig mindent meg kell tenni a fertőzések elkerüléséért. Ha egy szociális intézményben vagy bárhol más közösségben gócpont alakul ki, akkor a járványügyi bevetési egység megteszi a szükséges intézkedéseket.

A kormány az egészségügyi védekezés fenntartása mellett, további gazdaságvédelmi és családvédelmi intézkedéseken is dolgozik – írja a kormányzati honlap.

A járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza zajlik egész Európában és Magyarországon is, a fertőzöttek száma folyamatosan emelkedik. A kormány célja továbbra is az, hogy az egészségügyi védekezés fenntartása mellett az ország működőképességét megtartsuk, és ne hagyjuk, hogy a vírus megbénítsa a mindennapokat. Ehhez azonban az általános óvintézkedések betartására van szükség, vagyis továbbra is nagy az egyéni felelősség szerepe a védekezésben, különösen a maszkviselésre vonatkozó előírások betartásában – írják a hivatalos honlapon.

Mától tovább szigorodnak a maszkviselésre vonatkozó szabályok: már a vendéglátóhelyeken és a szórakozóhelyeken is kötelező a maszkot viselni, azt csak az étel és ital fogyasztása idejére lehet levenni. A rendőrök fokozottan ellenőrzik a maszkviselést, és ha valaki nem tartja be a szabályokat, azt megbüntetik.

3581 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 82 780 főre nőtt itthon az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 70 többségében idős, krónikus beteg, így a betegség miatt meghaltak száma 1889 főre emelkedett, 20 476-an pedig már meggyógyultak – írja a kormány hivatalos tájékoztató oldala.

Az aktív fertőzöttek száma 60 415 fő. Az aktív fertőzöttek 25%-a, a halottak 32%-a, a gyógyultak 28%-a budapesti.

4417 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 313-an vannak lélegeztetőgépen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát