Létrehozva: 2020.05.11.

Minden éjjel ébren várja Müller Cecíliát a férje, hogy beszélgetni tudjanak

Negyven éve él boldog házasságban Müller Cecília.

Müller Cecília nevével először 2018-ban találkozhattunk, ekkor nevezte ki Kásler Miklós országos tisztifőorvossá. A koronavírus-járvány kitörése óta azonban minden nap részese az életünknek, hiszen az operatív törzs egyik legaktívabb tagja, szinte minden nap szerepel a televízióban.

MTI/Botár Gergely/kormany.hu

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, amíg a járvány tart, önmagáról nem kíván nyilatkozni, minden pillanatát leköti a munka.

Annyi azonban kiderült, hogy minden nap hajnali négykor kel, ötkor indul otthonról, Nagyvenyimről Budapestre. Szolgálati autó viszi, és bármilyen hosszú volt a nap, bármikor is végez, hazatér, mert csak a saját ágyában tud pihenni.

Müller Cecília negyven éve él együtt a férjével, Zseli Józseffel, akivel még a pécsi orvosi egyetemen ismerkedtek meg. A szintén orvosi végzettségű József, minden éjszaka ébren várja Cecíliát, hogy mindent megbeszélhessenek.

Kettesben él orvos férjével, mindkét gyerekük felnőtt már. Lányuk, Márta a szülők nyomdokaiba lépett, orvos, Debrecenben lakik és dolgozik, és három gyerek anyukája. Cecíliáék fia, Máté közlekedési mérnök, Budapesten él a feleségével, a szakmája jóvoltából járja a világot, náluk még nem született gyerek – írta a Story magazin.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kizuhant egy kislány egy csepeli panel ötödik emeleti lakásából

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz