Létrehozva: 2021.03.08.

Müller Cecília: Ez az első tünet a mutáns vírusnál

Az operatív törzs megtartotta hétfői sajtótájékoztatóját, ahol a friss információkat ismertették.

Az operatív törzs hétfői tájékoztatóján Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese elmondta, hogy az operatív törzs nevében köszönti a hölgyeket. Ezt követően beszámolt a legújabb szigorításokról.

Több házibulit is felszámoltak: a belvárosban 54 személlyel szemben tettek feljelentést a rendezvények tartásának tilalma miatt a hétvégén – mondta Kiss Róbert.

Fotó: M1

Müller Cecília országos tiszti főorvos elmondta, hogy a beoltottak száma egy kissé meghaladta az egymillió főt. 1 002 714 fő kapta meg az első oltását. A lakosság átoltottságában a második helyet foglaljuk el az unióban, lakosságarányosan 10,26 százalék itthon.

Müller Cecília elmondta, hogy versenyt futunk az idővel. Holnapra is várnak Pfizer-vakcinát, miközben folytatódik a regisztrált emberek beoltása – tette hozzá. A hét második felében oltanak majd azzal az AstraZeneca-oltással, amit nem használtak fel. A fiatalabbakat is érint a megbetegedés, és súlyos lefolyása van. A lélegeztetett betegek száma két hét alatt megduplázódott – mondta Müller Cecília. Nagyon magasak ezek a számok, rendkívüli terhelést jelent az egészségügyi ellátórendszerre.

Nagyon elterjedtek a vírusvariánsok itthon

Müller Cecília elmondta, hogy számos vírustörzs jellemzően fertőzőképesebb. Az országos tiszti főorvos szerint 70-80 százalékos arányban találtak vírusvariánst a mintákban. „Az új mutációknál az első jellemző tünet a köhögés, és sokaknál alakul ki hirtelen magas láz és ízületi fájdalom. Ezért olyan fontos, hogy valamennyi közterületen viselni kell a maszkot„ - mondta az országos tiszti főorvos.
A brit vírusmutáns fertőzőképessége sokkal magasabb. A kórházban lévők arról számoltak be, hogy egyre több fiatalt érint a megbetegedés és kerülnek súlyos állapotban kórházba – mondta kérdésre Müller Cecília. Órákon belül bárki lélegeztetőgépre kerülhet – tette hozzá.

Fontos e-mail cím

A 1818-as telefonszámot ajánlotta még a lakosság figyelmébe, itt lehet a korábban megadott adatokat pontosítani. Ha mégis foglalt, akkor az [email protected] címre érdemes írni, innen is átvezetik az adatokat. Folyamatosan zajlik az oltás, ma délelőttre már egymillió ember megkapta az oltást Magyarországon. A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, egyre nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról, amelyek mától lépnek életbe. 2696 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 468 713 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 115 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 15 988 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 336 744 fő, de az aktív fertőzöttek száma is már 115 981 főre emelkedett. 7924 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 806 -an vannak lélegeztetőgépen. Az oltási program rendben, ütemezetten zajlik, közel 400 ezer regisztrált idős oltását végzik ezekben a napokban is a háziorvosoknál a Sinopharm és a Moderna oltóanyagokkal és a kórházi oltópontokon a Pfizer-vakcinával. Az AstraZeneca-vakcinával való oltás e hét második felében folytatódik. A koronavírus-járvány harmadik hulláma Európa-szerte erősebbnek bizonyul az eddigieknél. A drasztikusan emelkedő betegszám miatt a kormány a korlátozások szigorításáról döntött, ezek mától léptek életbe. Most azért kell zárni, hogy minél hamarabb újra nyithasson az ország. Éppen ezért két hét szigorításról döntöttünk abban a reményben, hogy húsvétkor újra tudjuk indítani az életet. A korlátozásokról szóló kormányrendelet pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben. Lásd: https://magyarkozlony.hu/dokumentumok/49938f217e712ce35fbd9be13af1113f65703127/megtekintes A minden eddiginél nehezebb, március 8-tól március 22-ig tartó két hétben életbe lépő újabb védelmi intézkedések a következők.
  • Az üzleteket be kell zárni. Kivétel: az élelmiszerüzletek, a patikák, a benzinkutak, a drogériák, a dohányboltok, gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenységhez nélkülözhetetlen anyagokat és eszközöket árusító üzletek, valamint az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletek, a piac és a termelői piac.
  • Minden szolgáltatás szünetel, kivéve a magánegészségügyi-, szociális-, pénzügyi-, postai, járműszervíz-szolgáltatásokat. A nőnapra tekintettel március 8-án, hétfőn a virágboltok nyitva maradhatnak, de utána nekik is be kell zárniuk.
  • Az éttermekben továbbra is lesz lehetőség elviteles vásárlásra.
  • Az óvodák és az általános iskolák a tavaszi szünet végéig nem nyithatnak ki, a digitális oktatás tartalmi feltételeit az érintett miniszterek határozzák meg. Az önkormányzatok kérésére a kormány hétfőtől is biztosítja az óvodákban és az iskolákban a gyermekfelügyeletet: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/gulyas-lesz-gyermekfelugyelet-hetfotol-az-ovodakban-iskolakban A középiskolákban és a felsőoktatásban a digitális oktatás továbbra is fennmarad. Az alacsony fertőzési számokra tekintettel a bölcsődék nem zárnak be.
  • Az esti kijárási tilalom továbbra is érvényben marad este 8 óra és reggel 5 óra között. A kijárási tilalom alóli mentesülés egyik esete a munkavégzés, amelyet azonban igazolni szükséges. Igazolásminta: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kijarasi-tilalom-alatti-munkavegzesrol-szolo-igazolas-letoltheto-igazolas-minta

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Csillagjegyek, akik nem tudnak leállni: állandóan rágódnak

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Rejtett üzenetek a Katalin hercegné betegségét bejelentő videóban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán