Létrehozva: 2021.03.03.

Müller Cecília bejelentette: ekkor döntenek a szigorításokról

Az országos tiszti főorvos az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatón közölte a legfrissebb koronavírus-adatokat.

A szerdai kormányülésen derül majd ki, hogy kell-e további szigorításokat hozni a koronavírus-járvány miatt. Müller Cecília az operatív törzs szerda délelőtti sajtótájékoztatóján számolt be erről, valamint arról is, hogy a járványügyi számítások beigazolódni látszanak, nemcsak az új fertőzöttek, de a súlyos megbetegedések számát tekintve is. Lehet, hogy szükségesek lesznek az újabb szigorítások.

Müller Cecília elmondta, mikor döntenek a szigorításokról.
Fotó: M1

„Ez azt jelenti, hogy a betegségek nagy számban súlyosan zajlanak, a tünetek kezdete után gyors romlás jön, olyannyira, hogy szinte azonnal kórházi kezelésre van szükség” – fogalmazott az országos tiszti főorvos a szerdai sajtótájékoztatón.

Müller Cecília elmondta, hogy a nap során értesítik majd a sajtót, miként döntöttek a szerdai kormányülésen, lesznek-e szigorítások.

Nem túl jók a számadatok

A sajtótájékoztatón felidézték a reggel kijött számokat: eszerint 4211-re emelkedett az új fertőzöttek száma, és elhunyt 136 beteg. Már 622-en vannak lélegeztetőgépen. Müller Cecília úgy fogalmazott, hogy a klinikusok és a szakértők arról is beszámolnak, hogy az életkor a fiatalabbak felé tolódik el, immár a 40-es korosztályban is megjelenik a betegség.

Jelentős oltási kampány zajlik majd a hétvégén

„Szombaton és vasárnap 74 ezer, 18 és 60 év közötti krónikus beteget tervezünk beoltani a kórházi oltópontokon az AstraZeneca oltóanyagával, az érintettek csütörtökön sms-ben kapják meg az oltópont helyét és az oltás idejét” – mondta az országos tiszti főorvos.

Hozzátette: most, hogy nagyobb mennyiségű oltóanyaggal rendelkeznek, meg tudják valósítani ezt a kampányszerű oltást, hogy minél gyorsabban kialakuljon a járványügyi számok tükrében nagyon fontos egyéni védelem.

Az országos tiszti főorvos azt kérte azoktól, akik megkapják az sms-t, hogy töltsék le a koronavirus.gov.hu oldalról a beleegyező nyilatkozatot és kitöltve vigyék magukkal az oltóhelyre, továbbá, hogy a betegek pontosan érkezzenek az oltóhelyre.

Ma újabb 114.660 adagot tartalmazó Pfizer-vakcina szállítmány érkezett Magyarországra és hamarosan megérkezik az újabb Szputnyik-vakcina szállítmány is, amely 180 ezer adag első és 100 ezer adag második komponensű vakcinát tartalmaz. Magyarország immár 5 oltóanyaggal rendelkezik, ennek is köszönhető, hogy felgyorsulhatott az oltás és uniós átlag fölött van a lakosság átoltottsága.

Az eddigi 6,5 millió adagról 10,9 millióra növeltük a lekötött Pfizer-BioNtech oltóanyag mennyiségét. Magyarország így már összesen 31 millió adag oltóanyagot kötött le. Ebből 24 millió adag oltóanyagot várunk az uniós beszerzésből, ennek eddig az 5%-a érkezett meg három gyártótól (Pfizer, Moderna, AstraZeneca). Az oltási protokoll szerint a ma érkezett teljes Pfizer-szállítmányt kiszállították a kórházi oltópontokra, ahol a regisztrált idősek oltását folytatják vele. Az AstraZeneca-vakcinával a 18-59 év közötti krónikus betegeket oltják, ezt eddig a háziorvosok végezték, de ezen a hétvégén a kórházi oltópontokra fogják hívni az oltandókat. A Janssen és CureVac még nem rendelkezik uniós engedéllyel, így még nem is szállított oltóanyagot hazánkba. A Janssen március közepén kaphatja meg az Európai Gyógyszerészeti Ügynökség (EMA) engedélyét, ebből a vakcinából egy oltásra lesz csak szükség, így a lekötött 4,36 millió adag ugyanennyi ember oltását teszi lehetővé. Miután az uniós beszerzésből lassan és kevés vakcina érkezik, az oltások felgyorsítása érdekében Magyarország orosz és a kínai vakcinák beszerzésére is szerződött, ezekből összesen további 3,5 millió ember oltására elég vakcina érkezik majd a következő hónapokban. Az eddig érkezett Szputnyik-vakcinával az elmúlt időszakban a regisztrált idősek oltását végezték a kórházi oltópontokon, illetve 100 ezer már múlt héten beérkezett oltóanyag jelenleg is a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) felszabadítására vár. Már Magyarország felé tart az újabb orosz vakcina szállítmány is, 180 ezer adag első oltáshoz és 100 ezer adag második oltáshoz elég vakcina érkezik hamarosan az országba. A kínai vakcinával is már második hete zajlik az oltás. A regisztrált idősek oltásához múlt héten 275 ezer Sinopharm-vakcinát kaptak a háziorvosok, ezen a héten pedig újabb 250 ezer adagot kapnak. A következő kínai vakcinaszállítmány március közepén várható.

Lekötött mennyiség

Ebből megérkezett

Adag

Adag

%

1

Pfizer-BioNtech

10 870 000

5 435 000

888 405

444 112

8%

2

Moderna

1 744 000

872 000

80 400

40 200

5%

3

AstraZeneca

6 540 000

3 270 000

244 300

122 150

4%

Janssen

4 360 000

4 360 000

0

0

0%

CureVac

500 000

250 000

0

0

0%

EU beszerzésből

24 014 000

14 187 000

1 213 105

606 462

5%

6

Szputynik

2 000 000

1 000 000

325 600

122 800

16%

7

Sinopharm

5 000 000

2 500 000

550 000

275 000

11%

„keleti vakcina”

7 000 000

3 500 000

875 600

397 800

13%

Összesen

31 014 000

17 687 000

2 088 705

1 004 262

7%

  Magyarországon jelenleg alkalmazott vakcinák

Vakcina gyártója

Hány oltás kell belőle?

Hány nap a különbség a két oltás között?

Mikor és hol kezdtek vele Magyarországon oltani?

Kinek adható?

Krónikus betegeket oltanak vele?

Bővebben

1

Pfizer- Biontech

2

Március 1-től: 35 nap

2020. december 26. kórházi oltópontokon egészségügyi dolgozókat, majd idősotthonokban, regisztrált időseket (háziorvosoknál és kórházi oltópontokon)

18 év felettieket oltanak vele

igen

Pfizer oltóanyag – lakossági tájékoztató

2

Moderna

2

28 nap

2021. január közepe idősotthonokban, illetve háziorvosoknál, kórházi oltópontokon is

18 év felettieket oltanak vele

igen

Moderna-vakcina lakossági tájékoztató

3

Szputnyik

2

21 nap

2021.február regisztrált időseket (kórházi oltópontokon)

18 év felettieket oltanak vele

bizonyos – az alkalmazási előírásban rögzített – kockázati krónikus betegségek esetén nem adják

Szputnyik-vakcina lakossági tájékoztató

4

AstraZeneca

2

Március 1-től: 12 hét

2021. február

60 év alatti krónikus betegeket

18-59 év közöttieket oltanak vele

igen

AstraZeneca oltóanyag – lakossági tájékoztató

5

Sinopharm

2

28 nap

2021. február 24. regisztrált időseket (háziorvosoknál)

18 év felettieket oltanak vele

igen

(kivéve: nem kezelt krónikus betegség vagy akut fellángoló szakaszban)

Sinopharm oltóanyag –lakossági tájékoztat

   

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast