Létrehozva: 2018.04.03.

Nagy drágulás jön, ezt a gyümölcsöt tette tönkre idén a fagy

Lemondhatunk az egyik legfinomabb lekvárról, legalábbis ami a magyar gyümölcsöt illeti! Minden jel arra mutat ugyanis, hogy a márciusi fagy elintézte a termést, így jóval kevesebb lesz belõle itthon. A szakemberek szerint idén biztosan drágábban juthatunk hozzá a lédús csemegéhez.

Felmérték a károkat: nem láttak még az ideihez hasonló pusztítást a szakemberek! A Dunántúlon több olyan sárgabarack-ültetvény is van, ahol egyetlen virágot sem hagyott a fagy.

– Harminchét éve foglalkozom a fagykárokkal, de ilyet még nem tapasztaltam!

Rendkívül ritka, hogy egy ültetvényben egyetlen ép virág ne maradjon, most viszont több kajszisban is ezt láttuk.

 

Nem a nagy hideg volt a fő baj, hanem az, hogy a legrosszabbkor jött – mondta a %Ripost%-nak dr. Szabó Zoltán, a főleg kajszibarackot forgalmazó Gyümölcsért Kft. ügyvezetője.

A januári melegben megindult a fák nedvkeringése, a rügyek fejlődése megindult. Erre jött március elsején a mínusz 20-24 fok, ami elpusztította a rügyeket. A legnagyobb kár a Dunántúlt érte, ott az ültetvények nagy részében még kóstolónyi termés sem lesz. A Duna-Tisza közén sem terem majd sok sárgabarack. Még a legjobban Borsod megye úszta meg a fagyokat, ott „csak” 10-30 százalékban károsodtak a virágrügyek.

Magyarországon évente 10-40 ezer tonna kajszibarack terem, ám idén a gazdák a legjobb esetben is csak gyenge-közepes termésre számíthatnak.

– Még hátravan a májusi fagy, az esetleges jégverés, ami károsíthatja a kajszit. De ha ez elmarad, akkor is valamivel drágább lesz idén a gyümölcs, mint a jobb években – tette hozzá a szakértő.

 

Hogy milyen más gyümölcsöket sodort még veszélybe az idei tavaszi tél, s melyik az, amelynek jót tett a hideg? Kiderül a keddi %Ripost% napilapból! Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában