Létrehozva: 2020.05.08.

Nagy hírt közölt Müller Cecília: megalakul a nemzeti oltóanyaggyár

Nagy lépést tesz előre Magyarország, megszűnhet az ország függése az oltóanyagok terén.

Maruzsa Zoltán az operatív törzs tájékoztatója elején elmondta, hogy a legnagyobb létszámú tantárgyakból lezajlott az érettségi vizsga, amelyek minden probléma nélkül zajlottak.

Köszönetet mondott a diákoknak és a tanároknak is, hogy mindannyian betartották a biztonsági előírásokat.

Müller Cecília a sajtótájékoztatón elmondta, hogy 3178 fertőzött van hazánkban, és sajnos az elhunytak száma közel állandó, napi 10 embert veszítünk el. Ők többnyire krónikus betegségben szenvedtek. Kiemelte, hogy gyarapszik a gyógyultak és a mintavételek száma is.

Fotó: MTI/Botár Gergely/kormany.hu

„Örvendetes az a tény, hogy negyedik napja csökkenőben van az új fertőzöttek száma. Bizakodóak vagyunk és nagyon odafigyelünk. Két hétig figyelni kell a vidéki lazítások eredményeit” – emelte ki.

Nagyon nagy dolog történt – kezdte, majd folytatta: együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Népegészségügyi Központ a Debreceni Egyetemmel – a nemzeti oltóanyaggyár megalapítását tervezik.

Ennek a lényege, hogy csökkenjen az ország függősége az oltóanyagok terén

- mondta az országos tiszti főorvos.

Az országos tiszti főorvos továbbá elmondta azt is, hogy a gyógyszertárakban már lehet árusítani az egyéni védőfelszereléseket is.

A közegészségügyi helyzetről azt mondta, hogy több változás történt május 4-től. Kijelentette, hogy Budapesten és Pest megyében a halálozások számának a csökkenéséig nem lehet jelentős lazítást bevezetni.

A vendéglátásról szólva elmondta, hogy azok a helyek, amelyek újra kinyitnak, mossák át a meleg vizes rendszert, mert nem csak a koronavírustól kell tartani, hanem a bakteriális fertőzésektől is.

Vidéken, ahol megnyitnak a kerthelyiségek, figyeljenek az alapvető szabályokra: csoportos rendezvények továbbra sem tarthatók, az asztalokat egymástól messzebb kell elhelyezni, a mosdókat alaposan fertőtleníteni kell naponta többször.

A svédasztalos ellátás kapcsán azt tanácsolta, hogy az evőeszközöket külön csomagolják be, akik pedig az ételeket készítik, ne foglalkozzanak a pénzforgalommal.

A Pesti úti idősotthonban 303 pozitív gondozottat regisztráltak a járvány kezdete óta, sajnos 41 ember halt meg.

A Ripost kérdésére válaszolva elmondta, hogy a távolságot még mindig tartani kell az embereknek.

Szoftverrel figyelhetik a karanténban lévőket

Lakatos Tibor is visszatért a mai napra, és elmondta, hogy az alapellátásban dolgozók részére 4 heti ellátmányt juttatnak, de a szociális otthonokba is több millió maszkot és védőfelszerelést juttatnak el.

A rendőrség továbbra is ellenőrzi a hatósági karanténban élőket, az elmúlt 24 órában 35 szabálytalanság történt.

A magyar hatóságok egy elektronikus szoftverrel ellenőriznék, hogy az emberek betartják-e a kötelező házi karantént. Az új szoftverről szólva elmondta, hogy csak a hatósági karanténba került személy engedélyével lehet majd ezzel a rendszerrel ellenőrizni. Ehhez háromszor kell majd engedélyeznie az illetőnek. Ezzel a rendőrség munkáját is segítik, valamint nem kell az embereknek a rendőrt lesni.

Budapesten és Pest megyében a továbbiakban sem lehet a gyerekekkel játszótérre menni, itt nem nyitják meg ezeket, ahogy a szabadtéri edzőtermeket sem.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Más feleségével találkozgat a Házasság első látásra egyik szereplője - kép

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

vg.hu

Ingatlan-kisajátítás: áll a bál Józsefvárosban – előkerült egy videó, ami mindent megváltoztat

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó

INSIDER

Megérkezett Szentkirályi Alexandra hétpontos Budapest-terve

INSIDER

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

INSIDER

Németországban veszett nyoma Daninak, talán Te is segíthetsz megtalálni