Létrehozva: 2020.11.20.

Nem hajlandó sűríteni a járatokat a főváros

Hiába kérte a kormány, hogy a főváros sűrítse járatait a veszélyhelyzet idejére. A több járat az utasok biztonságát szolgálná.

A Budapesti Közlekedési Központ nem hajtotta végre a kormány járatsűrítésre vonatkozó döntését, ezzel kapcsolatos értékelhető dokumentációt nem adott át a kormányhivatalnak. A BKK értékelése szerint a szeptemberi sűrítésük megfelelő, az azonban a 3%-ot sem éri el és összesen 24 vonalat érint csak – tájékoztatott Budapest Főváros Kormányhivatala.

A Karácsony Gergely irányítása alá tartozó Budapesti Közlekedési Központ nem tartja be a járatsűrítésre vonatkozó kormányzati döntést – közölte a Fővárosi Kormányhivatal. Fotó: Ripost
Orbán Viktor még a kormány járatsűrítést rendel el. „A zsúfoltság mérséklése érdekében – mármint a tömegközlekedési eszközökön – a reggeli és déli csúcsforgalomban járatsűrítést rendeltünk el és újra ingyenessé tettük a parkolást” – mondta a járványügyi korlátozások bejelentésekor a miniszterelnök. Mindezen intézkedésekre azért van szükség, hogy az emberek biztosan be tudják tartani a járványügyi rendelkezéseknek megfelelően a biztonságos távolságtartást. Számos magyarországi nagyváros – többek között Miskolc, Nyíregyháza – pár nappal a veszélyhelyzet kihirdetése után sűrítette járatait a helyi közlekedési eszközein. Emellett , hogy sűrűbben közlekednek a helyi autóbuszjáratok azokban a megyei jogú városokban, ahol ők biztosítják a helyi autóbuszközlekedést.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

14 másodperc után meglőtte az év legviccesebb öngólját a válogatott focista - videó

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin