Létrehozva: 2021.10.25.

Nem hiszed el, Budafokon él és dolgozik a mindössze 21 éves világbajnok csilikirály

Óriási tévedés azt gondolni, hogy a világ legjobb csiliszószai és csilivel ízesített finomságai valahol a pokoli paprikák hazájában, Indonéziában vagy Dél-Amerikában készülnek. Azok ugyanis egy budafoki családi ház konyhájában születnek, egy 21 éves magyar srác receptjei alapján.

Kőszegi Olivér alig ötévesen lett az erős ízek szerelmese, és ez mára élethivatássá nőtte ki magát. A Ripost7 szüret előtt látogatott el Olivér paprikaültetvényére, ahol alaposan kifaggattuk a különleges fűszernövény koronázott királyát.

Kőszegi Olivér világbajnok (Fotó: Ripost7)

Ötévesen már erős paprikát majszolt a kiskertben

„A nagymamámmal kezdtem kertészkedni, ő volt az, aki megtanított az alapokra. Eleinte hegyes erős és cseresznyepaprikát ültettünk. Ezeket ötéves koromban már kóstoltam. Eleinte persze csíptek, de megszerettem az ízüket és szép lassan minden nap ettem belőlük. Tulajdonképpen akkor váltam függővé a csípős íztől” – kezdett bele nem mindennapi történetébe Olivér, aki nagybátyjától kapta az első igazán kemény leckét, vagyis az első bivalyerős paprikákat.

A fiatalember büszkén mutatja a kis ültetvényt (Fotó: Ripost7)

„Egyenesen Mexikóból érkezett hozzám az első jalapeño és habanero paprikám és ezzel megpecsételődött a sorsom” – mondta saját ültetvényén a fiatal srác, aki ma is emlékszik arra a semmivel össze nem hasonlítható csípősségre, amit ezeknek a kóstolása közben érzett.

„Nagyon másképpen csíptek, mint az addig ismert magyar fajták. Onnantól kezdve tudatosan kezdtem el keresni a különböző erősségű paprikákat, miközben a kapott magokat elültettem és felneveltem az első tő csilipaprikáimat” – fogalmazott.

Az igazi „nehézfiúkra” edzeni kell

Olivér tudja, hogy szenvedélyével csodabogárnak számít, de egyenesen rajong az úgynevezett Scoville-skála felső határán mozgó paprikákért.

„A csípős ízérzetért felelős kapszacin endorfint, vagyis boldogsághormont termel és bizony komoly függőséget is okoz. Én gyakorlatilag a teljes skálát végigkóstoltam, vagyis ettem már a jelenlegi csúcstartóból, a Carolina Reaper paprikából is, ami a skálán 2.200.000 egységet ér el. Azt kell tudni, hogy egy habanero ugyanezen a skálán az ötszázezres régióban mozog. Tény, hogy az igazi „nehézfiúk” fájdalmat okoznak és szó szerint edzeni kell rájuk, de én egyszerűen imádom az ízélményt, amit adnak” – magyarázta az egyetemista, aki mára egész kis birodalmat épített fel a paprika iránt érzett olthatatlan vonzalmára alapozva.

Számos díjat nyert az elmúlt két évben

Olyannyira igaz ez, hogy Olivér idén felkerült a világ csilitérképére: világszerte ismerik a nevét és elismerik a saját receptúrái alapján készülő termékeit csilis körökben.

„Eleinte saját részre, majd a rokonságnak és a baráti körnek készítettem szószokat. Amikor pedig híre ment, úgy döntöttem, hogy őstermelő leszek. Tizenhét évesen tettem le a vizsgát és azóta folyamatosan fejlesztem a kis üzememet, ami egyelőre még édesanyám konyhájában kapott helyet. Hét termékem volt, amikor elérkezettnek láttam az időt, hogy megmérettessem magam egy hazai versenyen” – mesél az első sikerekről.

2019-ben mindjárt országos bajnok lett a Carolina Reaper alapú szószával és több terméke is jó helyezéseket ért el. Olivér meg is mutatta a díjait, amelyek azóta igencsak megszaporodtak.

„Még ugyanebben az évben kiküldtem néhány szószomat az International Flavor Awards-ra, amit Wisconsinban rendeznek meg minden évben. A Csipogó Chipotle névre keresztelt szószom harmadik helyezett lett. Ez az elismerés volt az, ami bizonyossá tette, hogy jó úton járok. Ma már 42 termékem van, köztük a csilis mustár, ami az igazi áttörést jelentette idén” – mondja.

Olivér csilis mustárja aranyérmes lett (Fotó: Ripost7)

Benevezett a texasi Zest Fest-Fiery Food Challenge-re, ahonnan elhozta a világbajnoki aranyat, illetve két csillagos nyertes lett az ízek Oscar-gálájaként is számon tartott Great Taste Awards-on, amit Angliában rendeznek meg 25 éve. Kőszegi Olivér csilivel kel és fekszik, hiszen rengeteget kell dolgoznia, hogy ki tudja elégíteni a termékei iránti egyre növekvő igényt.

Olivér büszke a díjaira (Fotó: Ripost7)

Olivér gázmaszkban főz, a családnak addig el kell mennie otthonról

Olivér sokat köszönhet a családjának. Amikor főzi a csilit, el is kell menniük otthonról. „Mostanra eljutottam egy szintre, ahonnan önerőből már nagyon nehéz szintet lépni. 42 saját termékem van, mindegyiket magam állítom elő. Ez annyit jelent, hogy szó szerint minden nap dolgozom. Amint végzek a főiskolán, hazajövök és vagy a kertben, vagy a konyhában tevékenykedek, készülök a hétvégi piacra. Ez persze a családomtól is áldozatot kíván. Eleinte anyukám mixergépével dolgoztam, az már kiszállt a buliból és professzionális eszközparkot használok, de mégiscsak a házunk konyháját foglalom el. Ráadásul bizonyos termékek főzésekor nem is lehetnek otthon, mert csak egy gázmaszkom van, amit feltétlenül viselni kell közben. A Carolina Reaper gőze például erősen maró hatású” – teszi hozzá a 21 éves csilizseni, aki abban bízik, hogy egy napon nemcsak a csili világában, hanem az üzletek polcairól is az egész világon ismerik majd az Olchili márkanevet.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család