Létrehozva: 2019.06.26.

Nem hiszed el, ezek bújtak elő a banánból

Hatalmasat sikított ijedtében az a nõ, aki egy Heves megyei boltban a minap banánt vásárolt, majd otthon azt vette észre, hogy valamik másznak ki a halomból.

Szerző Ripost

Párja rohant a konyhába, hogy mi történt, majd egy mozdulattal kidobta a kertbe a banánokat.

„A legnagyobb közösségi oldalon írt nekem a hölgy" – mondta a %Ripost%-nak Both Zoltán. Az állatbefogó szerint gyaníthatóan nemrég kikelt banánpókok lehettek a kis élőlények, melyek kibújtak a banán héja alól.

Az állatbefogó szerint nagy szerencséje volt a családnak, ugyanis a banánpókoknak a csípése halált is okozhat. Ez az állat Dél- és Közép-Amerikában honos. 10-12 centisre is megnőnek. Csípése égő érzést, hányingert, lázat, sőt szívelégtelenséget is okozhat, de 20 kg alatti gyermekeknél és időseknél akár halált is.„ Az a baj, hogy a kertbe kidobott pókok valószínűleg életben maradnak, így egyre több olyan állat lesz Magyarországon, melyek nem őshonosak nálunk, sőt veszélyesek is" – mondta Both Zoltán.

A szakember szerint az utóbbi időben egyre több állatot hurcolnak be élelmiszerekkel és egyéb cikkekkel. „Riasztottak már engem virágboltból, ahol a külföldről érkezett becsomagolt virágban ott volt egy skorpió. De ilyen állatot talált egy vevő abban a lefóliázott hűtőszekrényben is, amely két hétig hajózott a tengerentúlról. Ráadásul több állattartó a megunt kedvencet egyszerűen szélnek ereszti. Aligátorteknősből például az utóbbi három évben magam 11-et fogtam be" – árulta el Both Zoltán.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor elindítja a Fidesz kampányát - élőben az Origón

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre