Létrehozva: 2018.05.15.

Nem hiszed el, honnan kerültek elő a tóból elszökött tőkés récék

Bajba kerültek a kis tõkés récék, miután követték a mamájukat Debrecenben.

A récemama egyszerűen átsétált a Békás-tóból a debreceni stadion melletti kúthoz, majd a lépőköveken át belemászott a vízbe a több mint kéttucatnyi fiókájával együtt.

Egy darabig vígan úszkáltak, ám egy idő után a röpképtelen kisrécéknek meggyűlt a baja a medence magas és meredek peremével.

Csapdába estek, ám a Természettár munkatársai a segítségükre siettek.

"Egy hálóval összefogtuk a kicsiket egy kosárkába, majd elindultunk velük a Békás-tó felé – mondta a %Ripost%-nak Váradi Zoltán, a debreceni Természettár vezetője.

A réce mama ijedten totyogott a nyomukban, aggódott, hogy eltűnnek a porontyai. Az állatvédők a tóhoz érve vízre bocsájtották a fiókákat, ahol már a papa is nagyon várta a családot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő adat érkezett a magyar születésszámról

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Hosszú lesz a húsvét: íme néhány programötlet, ha unatkoznál

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó