Létrehozva: 2021.07.07.

Orbán Viktor levélben köszönte meg a háziorvosok helytállását – így reagált a közismert doktornő

Orbán Viktor köszönőlevelet küldött a magyar háziorvosoknak, elismeréssel adózva a vírus elleni védekezésben nyújtott munkájukért. A Ripost megkérdezte az ismert és sokak által kedvelt dr. Mangó Gabriellát, számára mit jelent ez a gesztus.

Orbán Viktor az ország minden háziorvosának köszönőlevelet küldött a vírus elleni védekezésben nyújtott munkájukért.

Ma kapták kézhez a háziorvosok a miniszterelnök levelét

 

A kormányfő elismeréssel adózott a járvány idején helytálló háziorvosoknak Fotó: facebook

 

„Szeretném megköszönni, hogy alapfeladataik ellátása mellett nemcsak az otthon gyógyulók kezelésében vállaltak döntő szerepet, de megértő türelemmel adtak tájékoztatást a körzetükben élő emberek vírus elleni védekezéssel és vakcinákkal kapcsolatos kérdéseire is. Büszkék vagyunk arra, hogy az oltások beadásában, illetve az oltópontok munkájának szervezésében való részvételük végül olyan sikeresnek bizonyult, hogy más országok is felfigyeltek rá. Meggyőződésem, hogy az Önök kulcsfontosságú közreműködése nélkül jóval kevesebb embert tudtunk volna beoltani és ezzel megvédeni a betegségtől.„ – írta többek közt.

A Ripost megkérdezte az ismert és sokak által kedvelt dr. Mangó Gabriellát, számára mit jelent ez a gesztus.

Dr. Mangó Gabriellának jólesett, hogy a miniszterelnök elismeri a magyar háziorvosok munkáját. Fotó: Facebook

„Őszintén mondom, nagyon jólesett, mert amikor korábban megköszönték a kórházi egészségügyi dolgozók munkáját a koronavírus elleni küzdelem kapcsán, akkor kicsit úgy éreztem, hogy ebből valahogy mi, háziorvosok kimaradtunk. Most, a Semmelweis nap környékén, amikor is az egészségügyi dolgozók által végzett munkát elismerik, mégis gondoltak ránk, háziorvosokra és az asszisztenseinkre, akik velünk együtt, bizony, erőt és energiát nem kíméltek azért, hogy minél több embert sikerüljön beoltanunk” – mondja a háziorvos.

Mangó Gabriella csak a saját körzetéből – ami körülbelül 1150 fő – 780 embert oltott be.

”Ez személyenként legalább három-négy telefont jelent oltás előtt, hogy el tud-e jönni a páciens, megfelel-e neki az időpont, van-e bármilyen problémája... Éppen ezért én nagyon köszönöm az asszisztensnőimnek, akik az estéikből, a saját családjukra szánt időből vettek el azért, hogy a szervezőmunkában segítsenek. Hálás vagyok az önzetlen munkájukért! – tette hozzá a doktornő. „Az oltás mindig stresszel és rengeteg plusz munkával jár és emellett a napi munkánkat is el kellett látni. Ezért előfordulhatott csúszás a rendelésben, mégis örülök, hogy sokaknak tudtam segíteni, például azoknak is, akiknek esetleg nem sikerült elérni a megnövekedett feladataik miatt leterhelt háziorvosukat. Jó, hogy a miniszterelnök – és úgy tűnik, most már sokan mások is – értékelik a háziorvosok és az asszisztenseik munkáját” – mondta a doktornő.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában