Létrehozva: 2020.10.06.

Nem kegyelmez az időjárás: széllel és esővel érkezik az igazi ősz

Még a mai napot érdemes kiélvezni, ugyanis szerdától hűvösebb napok következnek.

Kedden általában változóan felhős idő várható, többórás napsütéssel. Délelőtt keleten, estétől nyugaton lehetnek erősebben felhős területek. Néhol előfordulhat záporeső. A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között alakul.

Fotó: Pixabay

Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak estétől csökken nyugat felől a felhőzet. Sokfelé számítani lehet esőre, záporra, helyenként zivatarra. A déli, majd a nyugati, északnyugati szelet sokfelé erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 23 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a hűvösebb, keleten, délkeleten a melegebb idő.

Csütörtökön változóan felhős időre számíthatunk, hosszabb-rövidebb napsütéssel. Reggel még északkeleten várható szórványosan eső, zápor, napközben legfeljebb egy-egy zápor fordul elő. Kezdetben az északnyugati, nyugati, később a délnyugati, déli szelet kísérik több helyütt erős lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11 fok között alakul, északkeleten lehet az enyhébb idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.

Pénteken szintén változóan felhős idő várható, általában több órás napsütéssel. Csapadék nem valószínű. A déli szelet sokfelé élénk lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között alakul – írja a met.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin