Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.03.27.

Nem kell munkáltatói igazolás a kijárási korlátozás alatt

Orbán Viktor pénteken kijárási korlátozást jelentett be. De az operatív törzs több más dologról is beszámolt.

„Heroikus küzdelmet folytatnak az ápolók és az orvosok a koronavírus-járvány ellen” – kezdte a tájékoztatót Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

„Magyarország kedvezően vészelte át a járvány első szakaszát, a megbetegedettek száma jelentősen csökkent más országokhoz képest. Ezt annak köszönhetjük, hogy a magyar kormány időben jelentős döntéseket hozott és a magyar egészségügyi rendszer is felkészült volt.”

„Fegyelmezetten viselkedtek a magyarok, amit köszönök. A magyar egészségügy bizonyított, a magyar orvosok és ápolók képesek arra, hogy a megfelelő ellátást adják a betegeknek” – köszönte meg az egészségügyi dolgozóknak a miniszter.

MTI/Balogh Zoltán

Kiss Róbert rendőr alezredes ismertette az Orbán Viktor által bejelentett kijárási korlátozást, mely március 28-ától lép életbe. Mint mondta, a rendőrség erre felkészült, megnyugtató rendőrségi jelenlétet biztosítanak.

A hatósági karantént továbbra is ellenőrzi a rendőrség. Eddig 5032 házi karantént rendeltek el. A túlnyomó többség betartotta ezeket a szabályokat, de volt aki megszegte. 163 szabálysértési feljelentés történt, és 32 esetben kellett pénzbírságot kiszabni.

300 főre emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma – ismertette Müller Cecília az új adatokat. Hozzátette: haláleset nem fordult elő, és már 34 főre nőtt azoknak a száma, akik meggyógyultak.

Rendkívüli intézkedésre volt szükség, ezért határozatot hozott az országos tiszti főorvos. Fontos intézkedés, hogy megtiltották a külföldiek Magyarországra való beutazását. A külföldről hazatérő magyarokat azonnal kivizsgálják, és minden esetben 14 napra hatósági házi karanténba kell menniük.

Az egész lakosság védelmét szolgálja a kijárási korlátozás

- vélte Müller Cecília. Felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is az a kérése, hogy az idősek ne hagyják el az otthonaikat, kérjék inkább a családtagjaik segítségét.

Az örömteli találkozásokat hanyagolják, ennek most nincs itt az ideje. Tartsák a megfelelő távolságot! – hangsúlyozta.

A járvány sikeres megfékezése függ attól, hogy mindenki fegyelmezett és betartja a szabályokat.

A tiszti főorvos elmondta, hogy

  • le lehet vinni a gyerekeket az udvarra, az utcára, hogy rohangáljanak, de azt nem szabad engedni, hogy a gyerekek összeverődjenek a szomszédokkal. Csak az egy háztartásban lévő gyerekek lehetnek egymás közelében.
  • A gyerekek is érzik a módosult helyzetet, ezért a nagyobbakkal üljenek le a szülők beszélgetni, magyarázzák el nekik a helyzetet.
  • A házi kedvenceket is el lehet vinni sétálni, de ez ne órák hosszat tartson.
  • Kérdésre elmondták, azért döntöttek a kijárási korlátozás elrendelése mellett, mert lassítani akarják a megbetegedéseket. A csoportosulásokat és a találkozásokat akarják ezzel csökkenteni.

    Nincs szükség munkáltatói igazolásokra ahhoz, hogy munkába lehessen menni a kijárási korlátozás alatt – szögezték le.

    Müller Cecília szerint fel kell készülni arra, hogy további intézkedéseket kell hozni. „Ez a húsvét más lesz, mint a többi” – tette hozzá.

    A sürgősségi beavatkozások és azok a beavatkozások, amelyek a tartós egészségromláshoz vezető állapotot kerülik ki, nem halaszthatóak el. Tehát a daganatos megbetegedetteket is megműtik, ellátják.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

    origo.hu

    Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

    metropol.hu

    „Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

    hirtv.hu

    Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

    ripost.hu

    Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

    magyarnemzet.hu

    Ezen a napon vesznek végső búcsút a hős szívbeteg lánytól

    origo.hu

    Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

    origo.hu

    Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

    videa.hu

    Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

    ripost.hu

    "Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

    ripost.hu

    Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

    INSIDER

    Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

    INSIDER

    Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

    INSIDER

    Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

    INSIDER

    Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

    INSIDER

    Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

    INSIDER

    Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

    INSIDER

    „Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát