Létrehozva: 2021.04.01.

Nem kellhetett a kínai vakcina Gyurcsány elhunyt politikusának

Penz Andrásnak a Magyar Nemzet információja szerint felajánlották az oltást.

Nem kizárt, hogy visszautasította a neki felajánlott kínai vakcinát Penz András Gyurcsány-párti politikus. A Magyar Nemzet információja szerint a DK politikusa februárban megkapta az értesítést a koronavírus elleni védőoltás időpontjáról és helyéről, ám ő visszautasította a neki felkínált, kínai Sinopharm-vakcinát.

Ezt követően fertőződött meg, kórházba kerülése után azonban az orvosok már nem tudták megmenteni az idős, veszélyeztetett korban lévő férfi életét, aki március 26-án elhunyt. A lap szerint a DK kistarcsai önkormányzati képviselője kapott időpontot az oltásra, de elutasította a kínai vakcinát.

Míg Penz András halálában közvetetten játszhatott szerepet pártja oltásellenessége, addig egy másik elhunyt DK-s politikus tragédiája közvetlenül is kapcsolódhat a politikához. Gyűrűs Károly, a tatai önkormányzat nemrég koronavírusban elhunyt DK-s képviselője március 2-án találkozott az országjáró körútján maszk nélkül Tatára látogató Dobrev Klárával. Mint ismert, Gyurcsány Ferenc felesége számos vidéki helyszínen találkozott úgy baloldali politikusokkal, hogy nem sokkal később, március 5-én kiderült, koronavírusos lett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

"Megb@szlak!" - Kilométereken át üldözte a rémült tinit a dorogi rém

INSIDER

Cigarettáért indult Norbert, később már csak a holttestét találták meg

INSIDER

"Semmijük nem maradt" - cigicsikk miatt éghetett le egy házaspár lakása Kaposváron

INSIDER

Orbán: mindenkinek az uniós határokon kívül kell maradnia, amíg menekültügyi kérelmét elbírálják