Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.07.25.

„Nem lehetett tudni, mikor hazudik” – megszólaltak a szökésben lévő mérgezős dunaújvárosi gyilkos ismerősei

A szökésben lévő M. Lászlót idős hozzátartozója meggyilkolása miatt keresi a rendőrség. Utánajártunk, ki lehet ez a férfi, aki ENSZ-békenagykövetként mutatkozik be, jótékonykodó alapítványt csinál, majd előre megfontoltan megmérgezi idős szeretteit. A Ripost riportja.

Péntek reggel adta ki a rendőrség a körözést Martyin László ellen, a férfit gyilkosság miatt keresik. A rendőrségi közlemény szerint az 58 éves László és 26 éves élettársa, Andrea, előre megfontolt szándékkal megmérgezte két, idős hozzátartozóját. A házaspár február 23-án került kórházba, de kezelésük ellenére március 7-én a 85 éves férj elhunyt. Időközben dédunokájuk bejelentést tett a rendőrségen, miután észrevette, hogy dédszülei bankszámlájáról kórházba kerülésük óta milliók tűntek el.

Az életben maradt idős asszony a rendőröknek elmondta, hogy 2019 októberéig otthon, készpénzben tartották megtakarításukat, abban a hónapban viszont több millió forintjuk tűnt el belőle, ezért nyitottak egy bankszámlát és a maradékot betették arra (erről a bankszámláról kezdtek eltűnni a milliók kórházba kerülésük után). A rendőrség gyanúja ekkor terelődött az idős pár hozzátartozóira, az élettársi kapcsolatban álló 26 éves Andreára és 58 éves párjára, M. Lászlóra. A nőt végül július 22-én kapták el a rendőrök, a férfi azonban egyelőre szökésben van.

Ismert embert köröznek

Az eleve megdöbbentő eset talán még megdöbbentőbb fordulata volt, amikor a rendőrségi elfogatóparancsból kiderült, hogy egy ismert emberről van szó. Martyin László alapítványt működtet, sztárokkal fotózkodik, díjat ad át, jótékonykodik, és nem utolsósorban 2019 szeptemberében a Dunaújváros Televíziónak arról mesél, hogy 2016-ban 5 éves algériai orvosi szolgálata után az ENSZ akkori főtitkára kitüntette és kinevezte békenagykövetté.

„Az itteni munkásságom után kaptam ezt a kitüntetést” – mondja László a riportban, ahol arra céloznak, hogy a férfi két és fél évtizedet dolgozott háborús területen. Hogy ez igaz, vagy sem, arra visszatérünk kicsit később.

AZ MLM-től az alapítványig

Martyin László neve 2015 óta lelhető fel az interneten, ez volt az az év, amikor saját bevallása szerint két másik társával együtt átvett egy már működő alapítványt, az alapítvány weboldalán található bemutatkozás szerint azzal a céllal, hogy hátrányos helyzetű embereken segítsenek, jótékonykodjanak. „Az én szerepem ebben annyi volt, hogy aláírtam a papírokat” – kezdi a történetet az egyik társ, akit a Ripost munkatársa telefonon ért utol. „László másik társát ismertem, mindannyian vitaminokkal üzleteltünk akkor. Azt mondták, indul egy alapítvány, ahová kellene még egy tag, aki komoly és megbízható. Odamentem, aláírtam egy papírt, felkeltem és eljöttem, azóta nem tudok semmit. Engem teljesen kizártak, nem mehettem el a rendezvényekre, fogalmam sincs pénzügyi beszámolókról, és már évekkel ezelőtt hiába kértem, hogy szedjenek ki, nem történt semmi. Az az igazság, hogy László mindenkinek mond valamit, nem lehet tudni, hogy mikor hazudik. Rengetegen haragszanak rá„ – mondta a hölgy, aki a Ripostnak megnevezte a vitaminokat árusító céghálózat nevét is. Legyen annyi elég, hogy egy MLM rendszerű értékesítésről van szó, 2016-ban a cég egyik étrend-kiegészítője nagy port kavart, többen átverésként cikkeztek róla.

Igen is, meg nem is

Martyin László jótékonykodott is, meg nem is, ismert is sztárokat, meg nem is, adott is át díjat, meg nem is – pont, mint a mesében. De máris megmagyarázzuk. A férfinak rengeteg celeb, sztár ismerőse van a Facebookon, többségük azonban azt sem tudja, ki ez a férfi. Találtunk azonban olyan sztárt, aki valóban találkozott az alapítványon keresztül Lászlóval, igaz, maga sem értette végül, hogy miért. „Valóban, tudom, ki ez a férfi” – döbbent meg Kökény Attila, amikor elmagyaráztuk neki, miért keressük. „Egy ízben elhívtak egy sajtótájékoztatóra, egy jótékonysági koncertről volt szó, ahol majd én is felléptem volna. László ott még el is sírta magát a beteg kisfiú láttán. Azonban az egész nagyon fura volt, média egyáltalán nem jelent meg, mint ahogy az egy sajtótájékoztatón természetes szokott lenni, és az egész mindössze 20 percig tartott. Én még rá is kérdeztem erre. Aztán végül soha többé nem keresett senki, és nem volt koncert sem” – mondta Kökény. A fura „sajtótájékoztatón” persze készültek fotók, és máris kész a hitelességet alátámasztó Facebook-poszt a képpel, amin Martyin László ott ül Kökény Attilával, aki egy alapítvány felkérésére miért ne mondott volna igent, főleg, ha beteg gyerekeken kell segíteni.

Lópici adománya is eltűnt

Martyin László nevéhez kötődik a Művészek a művészekért Jótékonysági Díjátadó Gála is, aminek a szervezője a gyilkossággal vádolt férfi alapítványa. Még 2017-ben Martyin László ennek a nevében kezdett el Szilágyi István színművésznek, vagyis ”Lópici Gáspárnak„ gyűjteni pénzt. Sikerrel is járt, csakhogy a pénzzel azóta sem tudni mi van.Annak kéne utánanézni inkább, hogy az az alapítvány mennyi pénzt szedett össze az apám nevében. Mert mi abból még nem kaptunk egy fillért sem. Nemrég felhívtuk Martyin Lászlót, hogy megkérdezzük tőle, mi van a pénzzel, ő pedig csak hebegett-habogott, és üres ígéreteket tett. Bűzlik nekem ez az egész – ezt nyilatkozta annak idején az azóta szintén gyilkossággal vádolt Szilágyi Péter a Borsnak. M. László akkor azt mondta, azért nem adja oda a pénzt, mert a fiatalabb Szilágyi elherdálná azt. De akkor vajon hová tette? Költői volt a kérdés.

Üzlettársa is elérhetetlen

Próbáltuk elérni Martyin László másik alapítványi társát is, M. Istvánt is. Az ő lakcímén is jártunk, ez egyébként az alapítvány bejegyzett székhelye. A férfi azonban nem veszi fel telefonját, és ajtót sem nyitott, így sajnos nem tudtuk megkérdezni tőle, hogy tudja-e, éppen hol van szökésben lévő üzlettársa, de a furcsa alapítványról sem faggathattuk.

Pedig biztosan tudott volna mesélni, például az alapítvány weboldalán szereplő „afrikai misszió” elnevezésű galériáról, és már vissza is tértünk az ENSZ béke nagykövetséghez. Az ebben a galériában fellelhető képekből az derül ki, hogy a férfi tényleg járt valahol Afrikában, de a képek nem két évtizedes munkát mutatnak, inkább egy párnapos, maximum párhetes utazást örökítenek meg – szóval az tény, hogy Martyin László valahogy kijutott Afrikába, az viszont már nem tény, hogy ő valóban ENSZ nagykövet lenne.

A meztelen ENSZ nagykövet

Sőt, akad, aki azt állítja, hogy mindez csak „kamu”. Ehhez már Martyin László egyik Facebook-profilját hívtuk segítségül. Azért írjuk, hogy egyik, mert minimum hat profillal rendelkezik a közösségi oldalon. Szóval maga az élettárs, a szintén gyilkossággal vádolt, július 22-én elkapott Andrea állítja ezt egy kommentben. „Itt a kamu béke nagykövet úr, még a nevét is kamuzza, nem csak a magánéletben hazudik, hanem az összes barátjának megjátssza magát” – írja Andrea a párjának.

Forrás: Facebook

Nem ez a legmeglepőbb komment a tettestárstól, egy másikban például egy meztelen képet rakott ki párjáról. Megkíméljük önöket a látványtól egy kis satírozással, de igen, látszik.

Arra is választ ad a Facebook, Andea miért helyezett el ilyen dühös posztokat párja oldalán. „Elment a csaj, bekattant” – írja egy ismerős, arra célozva, hogy Martyin Lászlót éppen elhagyta Andrea.

Nem is fárasztanánk az olvasót az akkori szakításuk tényével, ha nem október 19-én került volna ki a Facebook-poszt. Emlékeznek még? Az idős asszony vallomása szerint ebben a hónapban tűnt el otthonról több milliónyi készpénzük, ekkor tették be a bankba a pénzüket. Ugyanekkor tehát Martyin László és K. Andrea szakítanak, de pár hónappal később már újra együtt vannak, sőt együtt utazgatnak. Idén júliusban például egy hétvégére Párizsba ruccantak ki, nyilvánvalóan a megmérgezett idős házaspártól lenyúlt pénzen. Mindössze pár nappal azelőtt, hogy Andreát elkapták a rendőrök. László egyelőre szökésben van, egyik Facebook adatlapja szerint Jakartába költözött július 17-én.

Szóval gondolják, hogy ENSZ békenagykövet lenne vagy sem? A döntést önökre bízzuk. Azt azonban mondanunk sem kell, hogy amennyiben valahol meglátják, felismerik Martyin Lászlót, azonnal értesítsék a rendőrséget!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól