Létrehozva: 2018.05.23.

Nem mert a meggyilkolt kislány szüleinek szemébe nézni az anya

Bár szeretne elnézést kérni, ezt mégsem teszi meg, a temetésre sem megy el Adrienn gyilkosának édesanyja.

Élete legpokolibb pillanatain van túl a sólyi gyermekgyilkosság áldozatának édesapja, aki arra kényszerült, hogy azonosítsa 8 éves kislányának, a bestiális módon megölt Adrienn-nek a holttestét.

– Ott feküdt a kislányom, mint egy igazi angyal. Sérülést csak a fején láttam. A feleségemmel egymás kezét szorítottuk, próbáltuk tartani a másikban a lelket. Tudom, hogy ez a kép halálomig kísérteni fog. Ha már ez az irtóztató eset megtörtént, akkor én arra a mindig mosolygó, bűbájos kislányra próbálok emlékezni és gondolni, amilyen a mi kis Adriennünk volt – mondta a Blikknek az édesapa.

A férfit lánya elvesztése óta rémálmok gyötrik, igaz, az éjszakákat gyakorlatilag ébren tölti a család. Olykor magát hibáztatja, hogy miért engedték egyáltalán szóba állni későbbi gyilkosával a kislányukat.

Győző, Adrienn papája soha nem kíván találkozni sem lánya gyilkosával, sem annak szüleivel.

F. Ferenc két napja került előzetes letartóztatásba, édesanyja egyszer beszélhetett vele.

Zavartnak látszott, akkor állította, nem ő volt. Hinnem kell neki, ő az egyszülött fiam – mondta Zsuzsa.– Elnézést kérnék a kislány szüleitől, de szégyellek a szemükbe nézni. Jobb, ha a temetésére sem megyünk el – mondta az anya a Borsnak. A családot alig egy hete lakoltatták ki az előző lakásukból, de Zsuzsa szerint a történtek miatt hamarosan innen is to­vább­állnak.

Ferenc kirendelt ügyvédje, dr. Puskás István úgy fogalmazott: védence a helyszíni bejáráson teljesen összetört és már bánja, amit tett.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán