Létrehozva: 2018.12.03.

Nem várt fordulat, durva, mi derült ki a szombathelyi gyerekgyilkosról

A 11 éves kislány gyilkosa nemrég egy másik gyereket is bûnbe vitt, el is ítélték, a napokban kellett volna bevonulnia...

Belegondolni is rossz, hogy bűnbe vihetett egy gyereket az a K. Aladár, akit korábban egy 11 éves kislány meggyilkolásáért halálra ítéltek. A Bors információi szerint a nemrég szombathelyi trafikrablóként hírbe hozott férfit a közelmúltban lopás és kiskorú veszélyeztetése miatt elítélték. (Ez alapján feltételezhető, hogy egy 14 év alatti gyerekkel együtt keveredett lopásba.)

Miután K. Aladárt 2015–16 körül elfogták, a maximális két évig előzetes letartóztatásba került, majd szabadon kellett engedni. A férfi ezután jogerősen három évet kapott, ezért a napokban be kellett volna vonulnia a börtönbe, hogy leülje a ma­radék egy évet.  A büntetés-végrehajtás már a behívóját is kiküldte az 51 éves elítéltnek, amikor ismét a figyelem középpontjába került: november 20-án este bement az egyik szombathelyi dohányboltba, és a nála lévő gáz riasztófegyverrel arcon lőve az eladónőt, a bevétel átadására kényszerítette. A visszaeső bűnözőt végül múlt szerdán fogták el a Terrorelhárítási Központ kommandósai.
Jelenleg a szombathelyi bv-intézetben őrzik, elzárva a többi rabtól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin