Létrehozva: 2021.09.14.

Indul a visszaszámlálás, eddig tart a vénasszonyok nyara

Aki teheti, használja ki az előttünk álló napokat, mert pénteken érkezik a hidegfront, ami végérvényesen elsöpri a nyáridőt, ami idén már nem is tér vissza.

Lassan tényleg itt a vége az őszi nyárnak, már a pontos napja is megvan, amikor végérvényesen búcsút inthetünk a 30 fok körüli nappali hőmérsékletnek.

Még néhány napig tart az indiánnyár
Fotó: Pixabay

Kedd és szerda

Még marad a kora őszi nyáridő sok napsütéssel, kevés gomolyfelhővel. A csapadék esélye csekély. Mindkét nap 25 és 31 fok várható.

Csütörtök

Már érezhető lesz a változás, mivel északnyugat felől hidegfront érkezik, melynek hatására szórványosan záporok alakulnak ki és a szél is megélénkül. Ennek ellenére még nyári melegre számíthatunk.

Péntek
Egészen estig felhős lesz az ég és a nap első felében számítani kell csapadékra is. Az északnyugati szél néhol megerősödik a napi maximum hőmérséklet pedig 20 és 26 fok között alakul. Ezzel pedig véget ér a vénasszonyok nyara.
koponyeg.hu

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban