Létrehozva: 2017.07.06.

Nyáron több a betörés: pontosan elárulták, hogy miért

Egy friss kutatás szerint a magyarok nyáron jobban tartanak a lopásoktól - nem hiába. Nyáron ugyanis - a Magyar Biztosítók Szövetsége tájékoztatása szerint - jobban résen vannak a betörõk, fõleg a besurranásos esetek száma növekszik meg ilyenkor. Hiába félünk, a szakemberek szerint kevésbé vagyunk elõvigyázatosak a nyaralások alkalmával, ami könnyíti a betörõk dolgát.

Évről évre egyre többen számolnak be nyaralásaikról a közösségi oldalakon, amit a rutinosabb besurranók folyamatosan figyelnek. Ezért is fontos, hogy csak olyan embereket igazoljunk vissza, akiket valóban ismerünk! A Szallas.hu friss kutatása szerint viszont minden 3. ember világgá kürtöli, hogy milyen jól érzi magát a nyaraláson.

Semmiképpen se tegyük közzé a közösségi hálón, ha elutazunk, a tapasztalatok szerint ez fokozott veszéllyel jár!

– figyelmeztet Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs főosztályvezetője.

A kutatásból az is kiderül, hogy öt magyar közül négy gondolja úgy, hogy a nyaralás idején a legnagyobb a betörések kockázata, hiszen ilyenkor több szomszéd is őrizetlenül hagyja a környéket. Főleg az üdülőhelyek környékén kell résen lenni: leginkább a Balaton, a Velencei-tó, a Tisza-tó, a főváros és a többi nagyváros érintett a besurranásokat illetően. A szakemberek szerint jóval nagyobb elővigyázatosságra lenne szükség ezekben a hónapokban.

"Egy „átlagos” betörés időtartama 10-15 perc. Az elrettentő tényezők között első helyen szerepel a rács, a biztonsági ajtó és a riasztó megléte" – nyilatkozta Gilyén Ágnes a %Ripost%-nak.

"Ezek mellett jó, ha megkérünk valakit, hogy ürítsen postaládát, szellőztessen, hiszen a mozgás is elrettenti a betörőket" – folytatta a főosztályvezető.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerint a sűrű növényzet, a széthagyott kerti szerszámok, bútorok is vonzzák a betörőket. Javasolták, hogy a villanyóra szekrényét is jól zárjuk le, hogy a tolvajok ne tudják elsötétíteni a lakást!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez az óriásmellű modell zaklatta az angol sztárcsapat focistáit - képek

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Ha még ettél finomat: Töltött bundás kenyér az új kedvenc

hirtv.hu

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Minden esése emlékeztet minket arra, hogy fogy az időnk" – Alig merik kivinni az udvarra szülei az izomsorvadásos Ádint

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz