Létrehozva: 2021.01.30.

Nyilvánosan kért elnézést anyósáék gázolójától a dunaújvárosi férfi

A sötétben, kivilágítatlanul sétált egy házaspár Dunavecsénél, amikor elgázolták őket. Érthetetlen, mert az úttól egy méterre húzódik a járda, ahol semmi bajuk nem történt volna.

Egy házaspárt gázolt el egy férfi hét közepén Dunavecsénél. Az idős asszony és férje már sötétedés után, kivilágítatlanul sétáltak az út szélén, pedig egy méterre járda is van azon a helyen. A férfi súlyosabban, felesége könnyebben sérült a baleset során.

A sofőrt lelkileg nagyon megviselték a történtek, most leginkább azon aggódik, hogy felépül-e a bácsi. Közben a házaspár és családja valamiért azt hitték, hogy az autós nem állt meg segítséget nyújtani, ezt ráadásul terjesztették is.

„Egyből megálltam, hívtam az illetékeseket, amiben tudtam, segítettem” – írta a gázoló férfi, hozzátéve, hogy nem elég, hogy fekete ruhában, kivilágítatlanul sétált a pár, még a menetiránnyal háttal is mentek.

Később a balesetező pár veje nyilvánosan, közösségi oldalán kért elnézést a vélhetően vétlen gázolótól, amiért lincshangulatot teremtettek azzal az álhírrel, hogy nem állt volna meg a sofőr.

„A jelen pillanatig abban a tudatban voltunk, hogy nem állt meg a sofőr. De megállt, kicsit távolabb a helyszíntől, a felelősséget is vállalja, és anyósomék hogyléte felől is érdeklődött” – kért elnézést a család.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

vg.hu

Pécsen 60 milliárdos beruházásba kezd a British American Tobacco

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

INSIDER

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjasok köre

INSIDER

"Éjszakai sötétség volt délután háromkor" – SMA Tomika és szülei így vészelték át az apokaliptikus vihart Dubajban