Létrehozva: 2021.11.30.

Nyilvánosságra került, hány kamasz oltását kérték a szülők az akcióhéten

Beszédesek a számok.

Szerző Ripost

„Az oltási akció kezdete óta már 15 ezer 12-17 éves oltását kérték a szülők, közülük 11 ezren az első oltásra érkeztek, csaknem ezren pedig a megerősítő, harmadik oltást is felvették” – írta a koronavirus.gov.hu kedden.

Képünk illusztráció

A kormányzati honlapon kiemelték: Magyarország készen áll az 5-11 évesek oltására is, miután az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyezte a Pfizer oltását erre a korosztályra. Az első gyermekek oltására való vakcinaszállítmány várhatóan december 21-én érkezik – ismertették, hozzátéve: a gyermekek oltásának előkészítését megkezdte az oltási munkacsoport, a tudnivalókról időben tájékoztatást kapnak a szülők.

Ha a szülő szeretné 12-17 éves gyermekét beoltatni, azt most is megteheti az oltási akcióhéten, akár előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül.

Kiemelték, hogy a 18 év alatti korosztály számára is van lehetőség a megerősítő, harmadik oltás felvételére. Ez különösen indokolt lehet a krónikus betegséggel küzdő, kockázati csoportba tartozó fiataloknál. Hozzátették: a szülőknek ez esetben érdemes a gyermek kezelőorvosával, gyermekorvosával konzultálni.

A 16-17 éves korosztály oltása május közepén kezdődött, átoltottságuk jelenleg 57 százalékos. A 12-15 éves korosztály átoltottsága egy hónappal később indult, ebben a korcsoportban 38 százalékos az átoltottság.

Megjegyezték, hogy a kamaszok oltására a tanév elején célzott oltási akciót is szerveztek az iskolákban. A 18 év alatti korosztályt a jelenlegi hatósági engedélyek alapján csak Pfizer-vakcinával lehet oltani.

Kitértek arra is, hogy a gyermekek védelme érdekében a kormány több intézkedést is elrendelt a közelmúltban. A pedagógusok számára már tavasszal oltási akciót szervezett, mostantól a pedagógusoktól is elvárt az oltás felvétele az állami fenntartású iskolákban, az iskolákban továbbra is fontos a megelőző higiénés szabályok betartása, az iskolaigazgatók előírhatják a maszkviselést, és decembertől csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a külsős dolgozók az iskolákba – írták a kormányzati honlapon.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megmagyarázhatatlan UFO-t látott a Hold előtt az elismert csillagász

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast