Létrehozva: 2021.10.22.

Nyitrai Zsolt: Most ugyanaz a baloldal akar visszatérni, amelyik 2006. október 23-án vérbe fojtotta az ünnepet

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott az Origónak nyilatkozott.

Nyitrai Zsolt 2002-től kezdődően a Fidesz színeiben országgyűlési képviselő, az ezelőtt 15 évvel, az Astorián rendezett Fidesz-nagygyűlésnek pedig ő volt a főszervezője, ő jelentette be a hatóságoknál a rendezvényt, és ő vett részt a különböző egyeztetéseken.

Fotó: Facebook

Az Origo ezért Nyitrai Zsoltot is megkereste a 2006. október 23-i eseményekkel kapcsolatosan. A Fidesz politikusa kiemelte:

„15 évvel ezelőtt egy nagyon szép eseményre készültünk, az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának a megünneplésére.”

Annak rendje-módja szerint minden törvényt, jogszabályt betartva bejelentették a rendezvényt és az előírásoknak megfelelően egyeztettek az illetékes hatóságokkal.

Nyitrai Zsolt hangsúlyozta:

„Ezen a napon a rendőri vezetők politikai nyomásra komoly szakmai hibákat követtek el.”

Az országgyűlési képviselő ugyanakkor kiemelte: „Minden tiszteletem a rendőröké, akik nagyon fontos munkát végeznek, de akkor komoly szakmai hibákat követtek el„.

A 2006. október 23-i eseményeket részletezve Nyitrai elmondta: „Ott voltak a Fidesz megemlékezői az Astoriánál és a másik helyszínen, az Erzsébet téren a kormányellenes tüntetők. A rendőrség összetolta a két tömeget, a tüntetőket a Fidesz-KDNP békés megemlékezőivel, pedig a másik irányba kellett volna terelni őket”.

Hozzáfűzte: Már azelőtt elkezdték feloszlatni a Fidesz rendezvényét, hogy az befejeződött volna, lovasrohammal rontottak be nők, gyermekek és idős emberek közé, aztán jött a könnygáz, vízágyú és elszabadult a pokol.

Az országgyűlési képviselő nyomatékosította: „Ez egy Gyurcsány politikai nyomására történt rendőrattak volt. Egy csodaszép napnak kellett volna lennie az 50. évfordulónak, erre vetett árnyékot ez a tett„.

A kormánypárti politikus így emlékezett vissza: Én többször beszéltem rendőri vezetőkkel, kértem őket, hogy küldjék el a helikoptert a Fidesz rendezvénye fölül, mert nem indokolt, hogy ott legyen, és volt a helyszínen egy rendőri vezető, aki azt mondta nekem, hogy: »ez már meghaladja az ő kompetenciáját, ami ma történik az már politika«.

Ezt követően Nyitrai felhívta rá a figyelmet: „sohasem kértek bocsánatot és elnézést azokról, akik ezen az eseményen megsérültek”. Ennek kapcsán megjegyezte: Én sohasem gondoltam volna, hogy 15 évvel az őszödi beszéd kiszivárgása után még mindig Gyurcsánynak hívják a baloldal vezérét. Most ugyanazok akarnak visszatérni, akik 2006-ban vérbe fojtották ezt az ünnepet.

„A baloldal mindig is hazudott a hatalomért, így volt ez 2002-ben, amikor Lendvai Ildikó azt mondta, hogy nem lesz gázáremelés, és így volt 2006-ban, amikor Gyurcsány Ferenc a tévévitát végighazudta. Mindig ez a baloldali modell, hogy először hazugság, aztán erőszak, majd csődbe viszik az országot, így volt ez 1956-ban és 2006-ban is, és erre készül most is a baloldal„ – emlékeztetett rá Nyitrai Zsolt.

Végezetül a Fidesz országgyűlési képviselője azt mondta: Azért fontos részt venni a Békemeneten, hogy megmutassuk sokan vagyunk és tovább kell folytatni a munkát, mert ugyanaz a baloldal akar visszajönni, amelyik vérbe fojtotta az akkori eseményeket, javaslom, hogy ezt ne próbáljuk ki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Top 10 csúnya autók, avagy az autótervezés mélypontjai

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

ripost.hu

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

mandiner.hu

Hivatalos: kutyapárti kihívót kapott Niedermüller Péter

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

INSIDER

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!

INSIDER

Veszély Enyingen: iskola közelében vert tanyát egy ragadozó - Fotó