Létrehozva: 2019.11.14.

Nyugdíjasok, költözni vágyók: Jóval egyszerűbb lesz az ügyintézés

80 törvényt módosítanak annak érdekében, hogy egyszerűbbé váljon a kormányhivatalok működése, könnyebben intézhessék ügyeiket az állampolgárok – jelentette be Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára.

Az embereket szolgáló közigazgatásra van szükség, ezt célozza a 2021 végéig lezajló szakemberképzés – hangsúlyozta az államtitkár. A Ripost összegyűjtötte, milyen változások, könnyítések várhatók.

– A tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyereket nevelőknek nem kell új igazolást benyújtaniuk a gyermek 18. életévéig, ha annak állapota „végleges”. Eddig minden évben szükség volt az igazolásra.

– Megszűnik a megváltozott munkaképességűek esetében az évenkénti felülvizsgálat, ha az egészségkárosodás jelentős, és önellátásra nem, vagy csak segítséggel képes emberről van szó.

– Az egyéni vállalkozóknak az engedélyezés helyett csak bejelentési kötelezettségük lesz. A jövőben csak a NAV-nál kell majd bejelenteni a vállalkozást, és a párhuzamos nyilvántartásokat is megszüntetik. Emellett meg fog szűnni a vállalkozás megkezdését követő 30 napos ellenőrzési kötelezettség is.

– Az erkölcsi bizonyítványt kormányablakon keresztül is lehet majd igényelni.

– Egyszerűbbé válik a nyugdíj előtt állók adategyeztetése: míg eddig 5-8 évvel a nyugdíjba vonulás előtt megkereste az embereket az állam, és több körben egyeztette adataikat, a jövőben csak egy alkalommal, a nyugdíjba vonulás előtt három évvel lesz adategyeztetés.

– A közgyógyellátás az alanyi jogon jogosultak esetén kettőről négy évre, a normatív alapon jogosultak ellátása egyről két évre emelkedik.

– Az építési ügyekben márciustól kizárólag kormányhivatal jár el. Most részben a polgármesteri hivatalok járnak el. Gyorsulnak és egyszerűsödnek az eljárások, engedélyezés helyett bejelentési kötelezettség lesz számos ügyben, például, ha egy önkormányzat járdát akar építeni vagy erdészeti létesítményekről van szó.

– A területi közigazgatásban megszűnik a kétfokú ügyintézés, egyfokú döntések lesznek, amelyek után a bíróságon lehet majd fellebbezni.

– Egységesítik a járási hivatali rendszert: megszűnnek az úgynevezett megyeközpontú járások, a helyi ügyekben a járáshoz lehet majd fordulni, a megyei ügyekben pedig a megyei kormányhivatalhoz.

– Az iparűzési adót elsődlegesen a helyi tömegközlekedés finanszírozására kell fordítaniuk az önkormányzatoknak, ezt a jövőben törvény írja majd elő.

– Megújul és digitális alapú lesz az ingatlan-nyilvántartás rendszere. A cél az, hogy két év múlva akár órák alatt bejegyezzék a tulajdonjogot.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Utoljára ilyet Európának ezen a fertályán a kommunisták csináltak

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

magyarnemzet.hu

Nagy bajba kerültek a pápai gólyák, azonnali intézkedést követelt a helyzet

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Gyereket keresnek a veszprémi rendőrök, senki sem tudja, hol lehet

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

INSIDER

Kiadták a veszélyjelzést: ez több vármegyét is érinteni fog!