Létrehozva: 2021.10.31.

Olyat mondott Rusvai doktor a koronavírusról, hogy pisloghatnak az oltásellenesek

Hangoztatják az oltásellenesek: a történelem során korábban is jelen volt már a koronavírus, mégsem volt szükség védőoltásra ellene. Akkor most miért kellene?! Dr. Rusvai Miklós kijózanítő információkat árult el a Ripostnak az akkori és a jelenkori koronavírusról.

Az oltásellenesek egyik vesszőparipája, hogy a történelem során korábban is jelen volt már a koronavírus, mégsem volt szükség védőoltásra ellene. „Akkor is megküzdött velük a szervezetünk, akkor most minek kellene oltás?!” – teszik fel a kérdést. Dr. Rusvai Miklós tiszta vizet öntött a pohárba és a Ripost-nak elárulta az akkori és a jelenkori koronavírus közötti különbségeket.

Rusvai Miklós (Fotó: Markovics Gábor/Ripost)

„A koronavírus valóban nem egy új vírus, sőt, a tudósok csak a múlt század hetvenes éveiben fedezték fel az első koronavírusokat, azóta tudjuk, hogy egyáltalán léteznek vírusok” – szögezi le Rusvai doktor, anélkül, hogy igazat adna a vírustagadók ebből fakadó téves következtetésének. Érdemes odafigyelni a további gondolataira!

„Ahogy a szakemberek széles körben kutakodtak, rájöttek, hogy az ember szervezetében megtalálható négy náthát okozó koronavírus. Ezek már akkor bennünk és mindenhol jelen voltak, de nem okoztak világjárványt. Ma már senki sem tudja, hogy néhány száz évvel ezelőtt milyen típusú vírusok jutottak át az emberre. Talán ezek is a denevértől eredtek, de a tudomány akkor még nem állt azon a szinten, hogy ezt meg tudták volna állapítani”.

Fotó: Pixabay.com

A szakember ráadásul még tovább megy. Arra is felhívja a figyelmet, hogy az sem ismert – hiszen nincs róla beszámoló –, hogy a középkorban vagy éppen az ókorban nem éppen ezeknek a koronavírusoknak az egyike okozott-e egy járványt. Csupán annyit tudunk, hogy nagy számban haltak meg az emberek. „Voltak járványok, de abban az időben nem tudták, hogy mitől. Isten büntetéseként, vagy az ördög mesterkedéseként tekintettek rá, de arra senki sem gondolt, hogy vírustól ered. Tehát, a négy koronavírus már a múlt században jelen volt, amelyeket még csak kódokkal láttak el”.

Az új évezred „terméke” a legújabb három koronavírus

Az elmúlt két évtizedben három új koronavírus jelent meg, amelyek járványokat okoztak. „Ezek teljesen új vírusok, korábban ismeretlen koronavírusok ugrottak át a denevérekről az emberre és csak nagyon távoli rokonságban vannak a múlt századi koronavírusokkal” – hívja fel a figyelmet Rusvai professzor. 2002–2003 SARS-CoV SARS-CoV: Denevérből cibetmacskára jutott és utóbbi közvetítésével került át az emberre. A világ több országában rengeteg embert fertőzött és betegített meg, de nem okozott világjárványt. Két év alatt megszelídült és eltűnt. 2012–2013 MERS (Middle East Respiratory Syndrom) Közel-keleti vírus. Szintén denevér eredetű és a teve közvetítésével jutott át az emberre. Nem okozott világjárványt, azonban jelenleg is okoz megbetegedéseket helyben. 2019– SARS-Cov2 Egyelőre nem ismert, hogyan került át az emberre, de ugyancsak denevér eredetű. Ez okozza a jelenlegi világjárványt.

A virológus összegzésként azt is elárulja, hogy amióta feltalálták a védőoltásokat, azóta fontos változásokat figyelhetünk meg a betegségek terén.

„Néhány betegség megszűnt vagy megszelídült. Ezért is tartom fontosnak, hogy az emberek felismerjék: szükség van a Covid elleni oltásra, mivel ez a betegség halálos lehet, és súlyos szövődményeket okozhat azoknál, akiket megfertőz, míg a múlt századi koronavírusok nem voltak ilyen veszélyesek, mint ez a mostani” – összegez.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

„Egy hete még tudtad, de segítek!” – Hont András rövid időn belül másodszor is keményen odaszúrt Magyar Péternek

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast