Létrehozva: 2021.05.18.

Megrázó részletek a 13 éves Pisti temetéséről, zokogva nyilatkoztak a szülei

Művészhez méltó temetést terveznek a gávavencsellői öngyilkos kisfiúnak. A család tartja magát a hagyományokhoz, ezért a végső búcsúztatóig nem is alszanak.

Virrasztással emlékezik a múlt kedden eltűnt, majd pénteken a Lónyai-főcsatornában holtan megtalált 13 éves kisfiú családja. Pisti szülei szerint a gyermek valószínűleg szerelmi bánatában választotta a halált. Persze a tragédia miatt nem neheztelnek senkire, csupán bántja őket, hogy egyesek őket okolják a tragédia miatt.

Szülei szerint túlnőtt rajtuk a gyermekük, sokkal intelligensebb volt, mint ők.
Fotó: Bors

„Amióta tudjuk, hogy a fiam nincs többé, éjjel-nappal fenn vagyunk. A cigány szokásoknak megfelelően folyamatosan érkeznek hozzánk a vendégek, akiket étellel és itallal kell kínálnunk. Tiszteletüket teszik az ismerősök, illetve a közeli és távolabbi rokonok. A férfiak és az asszonyok is teszik a kötelességüket„ – mondta a Borsnak egy közeli családtag, aki hozzátette: az oláh cigányok körében szokás földbe süllyesztett kriptát építeni, hogy a föld ne érhesse a koporsót. A család azonban a romungró, vagyis a magyar cigány közösség tagja, ezért rájuk ez a követelmény nem vonatkozik szigorúan.

Különleges temetés

„Az biztos, hogy úgy temetjük el, mint egy igazi művészt, hiszen ő többet érdemel, mint egy egyszerű ember. Hófehér koporsót veszünk neki, hiszen ártatlan volt és tisztalelkű. Téglából építünk majd egy emlékművet, hogy soha ne feledje őt a történelem! Biztosan tudjuk, hogy mit szeretne, hiszen megálmodtam a te­metés pontos menetét. Tudom, hogy ezzel ő üzent, ugyanakkor a falon őrizzük az egyik festményét is, melyről csak a megtalálása után döbbentünk rá, hogy tulajdonképpen a végakaratának egy részletét ábrázolja” – sírta el magát István, a gyászoló apa.

Megfestette saját temetését Pisti.
Fotó: Bors

Pistit a család a tervek szerint a házából viszi majd a temetőbe.

Túlnőtt szülein

Jónásék úgy érzik, hogy fiuk különb volt náluk, és többre is vitte volna, mint ők. Julianna közmunkás, István pedig a testvérével együtt dolgozó vállalkozó.

„Pisti sokkal intelligensebb volt, mint mi! Jobb volt a szókincse, értelmesebben beszélt, többre volt hivatott. Főleg négyeseket kapott az iskolában, de a tanárok azt mondták, jobb eredményre is képes lenne„ – zokogta az édesanya, aki hozzátette: a kisfia mindig is művésznek vallotta magát, és főleg komolyzenét játszott és hallgatott szívesen.

„Amikor itthon betettünk cigányzenét vagy mulatóst, tréfásan jajgatni kezdett. Magáról is tudta, hogy sokra viheti az életben, és már gyerekfejjel is igyekezett ennek megfelelően viselkedni. Ugyan néha voltak vele fegyelmi problémák, de egyébként példamutatóan élt! Kínosan ügyelt arra, hogy a ruházata is makulátlan legyen, és illendően tartsa a kanalat a kezében.”

Mécsesek a csatorna partján

A család péntek óta naponta többször is lemegy a vízpartra, hogy mécsest gyújtson és rózsát dobjon a csónakok közé, ahol a fiú életét vesztette.

„Miután a bátyámmal megtaláltuk Pisti testét a Lónyai-csatornában, azonnal szóltunk a rendőröknek. Természetesen ott maradtam a helyszínen a csatornaparton. Láttam, ahogy a fiamat törölgették, ez a jelenet örökre belém égett. Olyan érzésem volt, mintha nem is ő feküdne a földön, és nem is én élném át a fájdalmat. Most is érzem, hogy itt van velünk és támogat bennünket. Kiveszi belőlünk a fáradtságot, pedig napok óta szinte nem is alszunk. Sajnos nagyon keveset élt, de abban biztos vagyok, hogy a lelke örökre velünk marad„ – mesélte István.

Ha úgy érzi, Ön vagy a környezetében más krízishelyzetben van, segítségre szorul, hívja az ingyenes 116-123 felnôtt lelkisegély-számot! A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány gyerek és ifjúsági lelkisegély-száma: 116-111. ongyilkossagmegelozes.hu

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra