Létrehozva: 2021.02.08.

Ezzel a vakcinával kezdődhet meg a hatvan év alatti krónikus betegek oltása

Az operatív törzs megtartotta hétfői sajtótájékoztatóját, ismét a friss információkkal jelentkeztek.

Az operatív törzs keddi tájékoztatóján Kiss Róbert rendőr alezredes arról tájékoztatott mindenkit, hogy Ausztria területére történő belépés előtt online kell regisztrálni, ráadásul 10 napra karanténba kell vonulni február 10-től. Ezek a szabályok nem terjednek ki az ingázókra.

Dr. Müller Cecília (Fotó: MTI/Botár Gergely/kormany.hu)

Dr. Müller Cecília országos tiszti főorvos elmondta, hogy szerencsére folyamatosan nő a gyógyultak száma, és lényegesen nagyobb a beoltottak száma a gyógyultakhoz képest. Elmondta, hogy szombaton megérkezett az AstraZeneca oltóanyaga is, ennek sokkal könnyebb a kezelése, és könnyebb is tárolni. György István, az oltási munkacsoport vezetője az e heti oltási tervről azt mondta, hogy csak ütemezetten tudnak haladni a kevés vakcina miatt. Hangsúlyozta, most az idősek oltása a legfontosabb. Az elmúlt négy napban folyamatosan zajlottak az oltások. Eddig 35 299 idős embert oltottak be.

Ezen a héten folytatják a regisztrált legidősebbek oltását a háziorvosoknál és a kórházi oltópontokon. A háziorvosok a Pfizer- és a Moderna-vakcinából kapnak majd. A kórházi oltópontokon a Szputnik V-vakcinát biztosítják, 3000 ember oltására lesz lehetőség, és további 20 ezer adag bevizsgálása folyamatban van – mondta az államtitkár.
György István közölte, hogy a 60 év alatti krónikus regisztrált betegek oltása is megkezdődik. Az AstraZeneca oltását kapja ez a csoport – tette hozzá. A hét közepéig minden szükséges vakcinát kiszállítanak. A szív-és érrendszeri, a krónikus tüdő- és vesebetegségek, a daganatos betegségek és a magas vérnyomás tartozik a krónikus betegségek közé – mondta György.
Egy oltási ponton nincs lehetőség vakcinát választani, de az éppen rendelkezésre álló vakcina esetében lehet dönteni arról, hogy beoltatja-e magát valaki, vagy pedig nem – tette hozzá György István. György István elmondta: az egészségügyi dolgozóknak és az idősotthonok lakóinak, dolgozóinak kampányszerű oltásával január végén lezárult az oltási terv első két szakasza. A preferált csoportot ma a regisztrált legidősebbek jelentik, közülük már 35 299 embert oltottak be kórházi oltópontokon és háziorvosoknál. Jelezte, hogy a regisztrált legidősebbek oltása az eddigi kettő helyett három vakcinával folytatódik: a háziorvosok a kedden érkező Pfizer- és a hét második felére várt Moderna-szállítmányból kapnak oltóanyagot, a kórházi oltópontokon a Szputnyik vakcinát használják, mert annak tárolási, hűtési feltételei ott jobban biztosíthatók. György István kitért arra: a megyei oltási munkacsoportok és a háziorvosok közösen szervezik a regisztrált legidősebbek kórházi oltópontos oltását, akik közül most a krónikus betegségekben nem szenvedő regisztráltak kapnak vakcinát. Arról, hogy ki oltható és ki nem, a háziorvos, illetve az oltóorvos dönt. Az államtitkár hangsúlyozta, a 60 év alatti regisztrált krónikus betegek oltása a szombaton érkezett AstraZeneca-szállítmánynak köszönhetően kezdődhet meg. „Ez az oltóanyag nagyon könnyen kezelhető, nem igényel speciális körülményeket, ugyanakkor az előírásoknak megfelelően a 60 év alattiaknak tudjuk adni” – mondta, majd hozzátette: ezzel újabb célcsoport oltása is lehetővé válik az oltási rendben. A vakcinát az alkalmazási előírásainak megfelelően annak a preferenciacsoportnak az oltására használják fel, amely ott az első helyen szerepel, ez pedig a 60 év alatti, krónikus betegségben szenvedők csoportja. Az oltás szempontjából ebbe a csoportba tartoznak a szív- és érrendszeri, a krónikus tüdőbetegségben, daganatos betegségben, cukorbetegségben szenvedők és a transzplantáltak is – ismertette. Közölte: az e heti oltáshoz szükséges vakcinákat a hét közepéig kiszállítják, a háziorvosokhoz eljuttatják az oltóanyagok dokumentációit és a legfrissebb listákat a praxishoz tartozó regisztrált oltandókról – mondta. Kiemelte, hogy a háziorvosok megkapják a pontos feladatokat a megyei oltási munkacsoportoktól, az oltás előtt állókat felhívják, egyeztetik a vakcinabeadás időpontját és azt is, kinek kell kórházi oltópontra mennie. Ehhez betegszállítót is igénybe lehet venni, ha a szállítást a család nem tudja megoldani. György István megköszönte a háziorvosok, oltóorvosok, kórházi oltópontokon dolgozók munkáját. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy az oltási terv végrehajtásának ütemét a rendelkezésre álló oltóanyagok mennyisége határozza meg. „Oltani csak vakcinával lehet, abból pedig továbbra is sajnos kevés van, ezért csak ütemezetten és kis szakaszokban tudunk haladni, amíg nem jönnek meg a nagyobb, több százezres vakcinaszállítmányok” – hangoztatta. Az államtitkár közölte, az Európai Unió más tagállamaihoz hasonlóan Magyarországon sem tudják biztosítani, hogy az oltóponton oltásra jelentkező válassza ki, melyik vakcinát kéri. „A választás joga abban az értelemben biztosított, hogy valaki beoltatja-e magát vagy sem, továbbá az éppen rendelkezésre álló vakcinával beoltatja-e, vagy sem” – mondta. Hozzáfűzte: „a vakcinák az alkalmazási leiratukban foglaltak szerint egyformán biztonságosak és alkalmasak az immunizáció elérésére”. György István megjegyezte, hogy az oltásokat a vakcinák rendelkezésre állásának függvényében szervezik, az oltópontokon az oltóhelyek száma az ütemezett oltási szakaszban 5 ezer, a tömeges oltási szakaszban több mint 7 ezer. Ezek kórházakban, szakrendelőkben, háziorvosi rendelőkben vannak, egyelőre nincs szükség arra, hogy egyéb oltópontokat vonjanak be, hogy „stadionokban oltsanak” – jelentette ki. Az oltások beadására „szükség esetén vannak tartalékhelyszínek, akár szavazóköri helyiségek, vagy más létesítmények.” György István elmondta, a héten befejezi a megyei oltási munkacsoportok látogatását, eddig 20-ból 18-at keresett fel és jók a tapasztalatai. Végezetül arról szólt, hogy az oltási folyamatot „a legnagyobb óvatossággal és biztonsággal, minden rendelkezésre álló vakcina” felhasználásával tervezik, hogy mielőbb vissza tudják állítani „a társadalmi kapcsolattartás békeidőbeli állapotát”, az egyének, családok egzisztenciáját, a munkahelyek működését, az ország normál rend szerinti működését, valamint a fenntartható gazdasági növekedési pályát is, „amelyre a magyar gazdaságnak minden képessége megvan”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát

INSIDER

„Kérsz egy golyót?” – Játékfegyverrel kirabolta a pizzafutárt egy férfi Hevesen

INSIDER

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba - Videó

INSIDER

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette