Létrehozva: 2020.12.09.

Operatív törzs: Újabb információk az oltással kapcsolatban

Az operatív törzs megtartotta szerdai sajtótájékoztatóját, ahol a friss információkat közölték.

Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese az operatív törzs szerdai tájékoztatóján többek között azt közölte, hogy megnyílt a tornanádaskai határátkelő a szlovák-magyar határon. A schengeni határokon egyébként több tucat helyen biztosítják az átkelést. Mint mondta, a kereskedelmi üzletekben 17-en nem viselték megfelelően a maszkot. Kedden egy vendéglátóhelyet zártak be Kisszálláson.

Fotó: MTI/Botár Gergely/ kormany.hu Galgóczy Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársa arra kért mindenkit, bízzanak a szakemberek véleményében, és csak hivatalos forrásból tájékozódjanak a védőoltással kapcsolatban. A védelmi szabályokat továbbra is be kell tartani. Galgóczy Ágnes arról is beszélt, hogy a járványhelyzet stresszt, szorongást válthat ki, és ez a következő időszakban erősödhet is.

Galgóczy szólt arról is, hogy Magyarországon továbbra is széles bizalom övezi a védőoltásokat, és ezt a bizalmat meg kell őrizni. Elindult a vakcinainfo.gov.hu oldal, egyelőre az igényeket mérik fel – tette hozzá. Újságírói kérdésre Galgóczy arról is beszélt, hogy a gyermekeket is be kell-e oltatni majd a vakcinával. „Ezt majd az adott vakcina dönti el. Amelyik vakcina gyermekkorban is ajánlott, azt érdemes lesz beadatni„ - mondta.
Hétfő este óta lehet regisztrálni a koronavírus elleni vakcinára a kormány által létrehozott honlapon. Ez azért is fontos, mert így fel lehet mérni, hogy mekkora az igény az oltásra, amelyet először az egészségügyi dolgozók, az idősek és a krónikus betegek kapnak meg. Széles körben a jövő év első negyedévében lesz elérhető a vakcina, akkor kezdődhet a tömeges oltás. Nemcsak egy, hanem többfajta oltóanyag is Magyarországra érkezik, ezek közül az orosz Szputnyik V, a Pfizer, a CureVac és az AstraZeneca készítménye lehet majd az első. Fontos, hogy legalább a lakosság 60 százaléka beoltassa magát, hiszen a vírus ellen ez az egyetlen hatásos ellenszer, és így térhet vissza az élet a megszokott kerékvágásba.

Már a jövő év elején indulhat a tömeges oltás

Hétfőn este sikeresen elindult a honlap, amelyen keresztül mindenki regisztrálhat a koronavírus elleni vakcinára. Mindez néhány perc alatt egyszerűen megtehető a név, lakcím, életkor, elérhetőségek, valamint a TAJ-szám megadásával. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára Facebook-oldalán jelentette be a hírt, hozzátéve, hogy az oltás akkor kezdődik, amikor megvan a megfelelő, biztonságos, a magyar hatóságok által engedélyezett vakcina. Eddigi adatok szerint a kormány összességében 17,5 millió vakcinát kötött le, amint megérkezik az engedély, indulhat az oltás is. Az Operatív Törzs keddi ülésén arról is szó esett, hogy a tömeges oltás fázisa mikor indulhat majd, hiszen első körben a veszélyeztetett korosztály, a krónikus betegek és az egészségügyi dolgozók részesülhetnek a vakcinában. Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint a lakosság széleskörű beoltása 2021 első negyedévében, vagyis az év első három hónapjában indulhat. Az előregisztrációs honlap azért is kulcsfontosságú a hatóságok számára, mert ezáltal könnyebben fel lehet mérni, hogy mekkora az igény a védőoltás iránt. Az országos tisztifőorvos hozzátette, hogy a kormányzat több partnerrel is tárgyal különböző ígéretes vakcinák ügyében, továbbra is folyik az orosz Szputnyik V névre keresztelt hatóanyag vizsgálata és dokumentációja. A Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet által fejlesztett orosz vakcina az előzetes adatok szerint 92 százalékos hatékonyságú, és nagy előnye, hogy tárolása nem igényel különleges feltételeket, elég a készítményt mínusz 12-18 fok között tartani. Szintén folynak a tárgyalások a magyar és az orosz kormány között a vakcina licencének megszerzéséről, ha pedig ez sikerül, akkor Magyarországon is folyhat majd a gyártás, így sok logisztikai probléma megoldható lenne. A Szputnyik V mellett szól az oltóanyagot fejlesztő Gamaleja Kutatóintézet is, amelynek neve garancia a legnagyobb szakértelemre és biztonságra. Ők fejlesztették ki az Ebola elleni vakcinát is, valamint a MERS és a szezonális influenza ellen is készítettek már oltóanyagot. Az orosz készítmény mellett a Pfizer és a BioNTech által közösen forgalmazott vakcinából is jut majd Magyarország számára. Ebben az esetben ráadásul magyar vonatkozás is van, hiszen Karikó Katalin és amerikai kollégája által közösen jegyzett szabadalomról van szó. A Pfizer koronavírus-vakcinája 90 százalékos hatékonysággal működik, és ez lesz a legelterjedtebb oltóanyag az Európai Unióban, amely már megállapodást kötött 300 millió adag megrendeléséről, ezeket pedig a tagállamok között osztják majd szét.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

A húsvéti szent három nap: ebben a felfokozott állapotban jó lesz elcsendesedni

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Magyar Péter akciózásai bepörgették a mém-gyárakat

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Hozd vissza ezt a finom hagyományt a húsvéti asztalra!

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár