Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.09.

Orális szexre kényszerítette, miközben véresre verte barátnőjét egy dabasi férfi

Megverte élettársát egy férfi, miközben arra kényszerítette, hogy orálisan kielégítse.

Vádat emelt a Dabasi Járási Ügyészség azzal a dabasi férfival szemben, aki megverte élettársát, miközben arra kényszerítette, hogy szexuálisan kielégítse.

A Németországban dolgozó férfi júniusában két-három napra hazaérkezett, amely alatt volt élettársa – akivel közös gyermekeik is voltak – dabasi otthonában szállt meg. A férfi azonban ezen időszak után nem volt hajlandó elköltözni onnan.

A férfi július elején ittasan érkezett haza és számon kérte a nőt, hogy hol van a vacsorája. Ezután több pofont adott neki, majd a hajánál fogva a földre nyomta. Eközben elővette a nemi szervét és arra akarta kényszeríteni, hogy orálisan elégítse ki. Két alkalommal ököllel fejen ütötte nőt, aki végül félelmében eleget tett a férfi követelésének.

A férfi ennek ellenére előbb egy fazékkal fejtetőn ütötte az asszonyt, majd elővett egy konyhakést, és megvágta vele az arcát , miközben azt kiabálta neki, hogy „elvágom a torkodat!”.

Az anyuka ezt követően a fürdőszobába indult, hogy lemossa az arcáról a vért. A férfi utána ment és hátba rúgta, amitől a nő a kádba esett. A férfi ezután kihúzta a kádból, majd ököllel homlokon ütötte, végül – felhagyva a bántalmazással – kiszaladt a házból az utcára.

A férfit az asszony hívásra kiérkező rendőrök fogták el, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A Dabasi Járási Ügyészség erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a férfi ellen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát