Létrehozva: 2019.02.10.

Orbán: A magyarok ismét hisznek a jövőjükben

Orbán Viktor megtartotta 21. évértékelõjét a Várkert Bazárban. A miniszterelnök úgy fogalmazott: nemzetünk tíz év alatt talpra állt és visszavette a sorsa feletti rendelkezés jogát.

Orbán Viktor beszédét azzal kezdte, mindig meglepi, milyen sokan eljönnek az évértékelőre. Soha rosszabb évet, mint a 2018-as volt - tette hozzá.

A miniszterelnök emlékeztetett arra, harmadszor is kétharmaddal nyertek, a magyar gazdaság is majdnem öt százalékkal nőtt. „Mondhatnák, hogy vak tyúk is talál szemet. Na de nem háromszor”. Meglátása szerint valóban mély összefüggés van a politika és a gazdaság között, az eredménynek nem a véletlennek köszönhető.

„Hét éve folyamatosan növekszik a gazdaság, és ezért nagyon keményen megdolgozott az ország” - mondta Orbán. „Köszönetet és hálát kell mondani azoknak, akik becsülettel dolgoznak” - tette hozzá. Köszönet azoknak, akik tudták, hogy növekvő fizetés csak akkor van, ha a kormányzás világa is rendezett. „Csak akkor lehetünk sikeresek, ha együtt sírunk és együtt nevetünk”.

Orbán Viktor elmondta, a magyarok ma sokat dolgoznak, tervezgetnek, iparkodnak, hogy valamit átadjanak a gyermekeiknek. Mi ez, ha nem felemelkedéstörténet? - mondta Orbán. A magyarok ismét hisznek a jövőjükben.

Képes-e a magyar nemzet túlélni? Nemzetünk mintegy tíz év alatt talpra állt, visszavette a sorsa feletti rendelkezés jogát. Győzni fogunk, újra és újra.

 

Számunkra a győzelem azt jelenti, hogy nem a pártunk, hanem az ország nyerni fog - mondta Orbán. "Mi vagyunk az a közösség, ami mindig is azt akarta, hogy mindenkinek legyen helye a magyar jövőben. Nem azért csináljuk a politikát, hogy divatos eszméknek hódoljunk, hanem, hogy a magyar nemzet fennmaradjon" - mondta a kormányfő. Magyarország 15 millió szétfutó életből áll, de ezt egyesíteni kell. Orbán kijelentette, hogy mindenkinek azt kell kapnia, ami az ő érdekét szolgálja.

A jövő biztosítása a legfontosabb

Orbán Viktor elmondta, hogy sikeres vállalkozóinkra vár egy történelmi feladat, miszerint az ország területén kívül kell létrehozni olyan befektetéseket, aminek a profitját haza tudják hozni. Erre még legalább kell tíz év. "Sokak számára a biztonságos élet és a jövő biztosítása a legfontosabb" - tette hozzá.

Sajnos még mindig százezrek vannak szegénységben, de róluk a magyar baloldal lemondott, mivel segélyekkel próbálta őket kordában tartani. "Mi mindenkinek adtunk esélyt a felemelkedésre" - tette hozzá.

A kormányfő kijelentette: Magyarország az a hely, ahol mindenkinek jó lesz magyarnak lenni, és lépésről lépésre, kitartó munkával

fel fogjuk számolni a szegénységet Magyarországon".

Úgy fogalmazott: "Ulti ellen ásszal, szegénység ellen munkával." Mindenkinek lesz munkája, otthona, minden gyermeknek lesz bölcsőde, óvoda, iskola, étkezés és tankönyv, lesz támogatás a fiataloknak, és jut mindenkinek tisztes idős kor is - sorolta Orbán Viktor.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy kommunista-náci szövetség körvonalazódik. Az ellenzék tévészékházbeli tevékenységét gyenge színészkísérletnek nevezte. "Az ellenzék vezetői inkább komédiásnak tűnnek, mint komoly politikusoknak, a Parlamentben és az MTVA épületében történt randalírozás pályakezdő színészek útkereső próbálkozásának tűnik".

Talpig úriemberek. Talpig - node onnan fölfelé?

A miniszterelnök szavai szerint a magyar ellenzék bevándorláspárti politikusok gyülekezete, akiket Soros György és az európai bürokraták tartanak lélegeztetőgépen. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarországon megtörténhetett a szocialisták és a szélsőjobb koalíciója, és "ez maga a politikai pornográfia".

A kormányfő kiemelte: azt kell hallanunk, hogy a zsidó származású képviselők listázása nem jelent antiszemitizmust, és aki ezt mondja, még főpolgármester akar lenni, "ahelyett, hogy csendben elkullogna a kertek alatt". "Erre csak annyit mondhatunk: szégyen!" - fogalmazott.

 

Az új internacionalizmus fellegvára Brüsszel

Az új internacionalizmus fellegvárának Brüsszelt, eszközének pedig a bevándorlást nevezte meg Orbán Viktor. A kormányfő szerint megint vannak, akik nemzetek nélküli világot, nyílt társadalmat akarnak, nemzetek feletti világkormányt "eszkábálnak", és ma is külföldről irányítják őket.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a bevándorlóországokban keresztény-muszlim világ jön létre folyamatosan zsugorodó keresztény aránnyal. Azonban "nekünk, közép-európaiaknak még megvan a saját jövőnk" - hangsúlyozta.

Orbán Viktor az évértékelőn hétpontos családvédelmi akciótervet jelentett be.

 
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Kiderült, hogy ki lesz a kormánypártok polgármesterjelöltje Salgótarjánban

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán