INSIDER

Orbán tiszta vizet öntött a pohárba a járványügyi korlátozásokról

A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára szombaton Kötcsén beszélt.
  • Szerző: Ripost

„A koronavírus elleni oltás működik, Magyarország működik” – mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai ügyekért felelős államtitkára szombaton a Somogy megyei Kötcsén, a Polgári Magyarországért Alapítvány Polgári Piknik elnevezésű rendezvénye előtt újságíróknak.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Orbán Balázs az eseménynek helyet adó Dobozy Kúriánál hozzátette: továbbra sem terveznek járványügyi korlátozásokat, „mert nem azok, hanem az oltás a megoldás”, és mindenkit arra bátorítanak, hogy oltassa be magát.

A koronavírus és annak variánsai továbbra is jelen vannak Európában, a gyorsan terjedő delta vírusmutáns miatt több országban újra emelkedik a fertőzöttek száma. A betegség súlyos lefolyása ellen továbbra is a védőoltás jelenti a legerősebb védelmet. A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, annak sem késő. A regisztrációs honlap és az internetes időpontfoglaló is folyamatosan nyitva van.

Kik tudnak regisztrálni a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon?

  • Minden Magyarországon élő magyar állampolgár (12 év feletti gyermekeket is tudnak regisztrálni a szülők)
  • Külhoni magyarok (magyar állampolgárok, magyar igazolvánnyal rendelkezők)
  • Külföldön élő magyar állampolgárok
  • Magyarországon élő külföldiek (számukra angol nyelven is elérhető a regisztrációs felület https://vakcinainfo.gov.hu/registration)

Kérjük, hogy a regisztráció során különösen figyeljenek a személyes adatok, okirat azonosítók, elérhetőségek pontos megadására!

A regisztráció során megadott adatok ellenőrzése és érvényesítése néhány napot vesz igénybe. Ezt követően, az érvényes regisztrációval rendelkezők (külön értesítés nélkül) automatikusan tudnak az interneten időpontot foglalni az oltásra. Időpontfoglaló: https://www.eeszt.gov.hu/hu/web/guest/covid-oltas-idopontfoglalas

A Magyarországon élő külföldiek és a külhoni magyar állampolgárok, illetve magyar igazolvánnyal rendelkezők regisztrációjának ellenőrzése több napig eltarthat, ők a regisztráció során megadott email címükre külön értesítést kapnak a regisztráció érvényesítéséről és az időpontfoglalás lehetőségéről.

Július elejétől Magyarország megnyitotta az oltás lehetőségét a szomszédos országok határmenti lakói számára is. Ők előzetes regisztráció nélkül is jöhetnek Magyarországra felvenni az oltást, a regisztrációjuk a kórházi oltóponton történik.

Az államtitkár kijelentette: Magyarország biztos pont a jelenlegi, bizonytalan világban. Orbán Balázs elmondta: a kötcsei találkozón Orbán Viktor miniszterelnök hosszan beszél majd tágabb kitekintésű, nemzetközi kérdésekről.

Hozzátette: helyzetértékelésük szerint Magyarország a védőoltásoknak köszönhetően működik, egyébként egy bizonytalan – egyesek szerint világrend nélküli – világba érkeztünk. A népvándorlások és járványok korában vagyunk, és minden országot fel kell készíteni ennek a kezelésére – közölte.

„Azon dolgozunk, hogy Magyarország sikeres legyen, amely jól tudja a kihívásokat kezelni” – fogalmazott.

„Azt gondolom, hogy az EU a legélhetőbb, legjobb keret Magyarország számára az elmúlt száz évben, abban vagyunk érdekeltek, hogy az unió egyben maradjon” – húzta alá Orbán Balázs, majd megjegyezte: számos kihívás áll a közösség előtt: adósságválság, versenyképességi problémák, és az, hogy „nem tudjuk érvényesíteni az akaratunkat a világban”. Azt mondta, hogy küzdeni kell az EU egyben maradásáért, de nem mindenki gondolja így; a „brüsszeli bürokraták és baloldali, liberális politikai csoportok ebben a nehéz helyzetben is olyan, szélsőséges ideológiai kérdéseket erőltetnek”, mint a migráció ügye és a genderideológia.

Hozzáfűzte: Afganisztán kapcsán újra előkerült a kvóták kérdése, és úgy tűnik, hogy

„Brüsszelben a genderlobbi fontosabb, mint a gyermekeink védelme”

– figyelmeztetett.

„A harmadik kérdés az, hogyan küzdjünk a klímaváltozás ellen. Brüsszelben a klímaváltozást okozók helyett az egyszerű európai állampolgárokkal akarják megfizettetni ennek az árát” – közölte.

Orbán Balázs kiemelte, hogy az elmúlt tíz év politikája sikert hozott: mind a kormány családtámogatási, mind az adócsökkentési politikája, a segély helyett munka elve, a nemzeti identitás védelme, a nemzeti érdekekért való kemény kiállás megerősítette Magyarországot.

2022-ben lehet választani, hogy ez a politika folytatódjon, vagy oda menjünk vissza, ahol 2010 előtt voltunk

– mondta, hozzátéve: „a baloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc ajánlata az, hogy jussunk vissza a 2010 előtti korszakba”.

„Mi arra szeretnénk bátorítani a magyar állampolgárokat, hogy tartsanak ki az elmúlt tíz év politikája mellett” – közölte az államtitkár.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?