Létrehozva: 2021.11.26.

Orbán Viktor: Meghosszabbítjuk az oltási akcióhetet!

Hazánk miniszterelnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt a kormány legfrissebb döntéseiről, illetve a hazai koronavírus-helyzetről.

Orbán Viktor a szokásos pénteki interjúját azzal kezdte, hogy beszámolt az oltási akcióhét sikeréről. Azt mondta, hogy reménykedett a sikerben, ezért hirdették meg az akcióhetet. Nehéz kiismerni a magyarokat – tette hozzá. Az adóbevallásnál is több hónap áll rendelkezésre, mégis a legvégén intézik a legtöbben a dolgokat. A kormányfő szerint, aki nem volt oltásellenes, az kihasználta a lehetőséget.

„Egy héttel meghosszabbítjuk az oltási akcióhetet.”

A legtöbben a harmadik oltást veszik fel, és ez döntő jelentőségű. Tavaly kis karácsony volt, mert nem volt oltás. Idén lehet nagy karácsony, ha a harmadik oltást felvevők aránya megnő, nálunk 20-21 százalék vette fel eddig, míg Európában csak 6-7 százalék – mondta a kormányfő.

Életmentő a harmadik oltás

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a harmadik oltás nemcsak meghosszabbítja, hanem meg is erősíti a védelmet a koronavírussal szemben. Életmentő a harmadik oltás. A kormány nem dönti el előre, mit fog csinálni, de minden rosszat szeretne elkerülni – tette hozzá. A megoldás a harmadik oltás, a zárás pedig csak lassítás – mondta a miniszterelnök.

Érkeznek a gyermekeknek való vakcinák

A kormányfő arról is beszélt, hogy egyetlen emberről sem mondana le. Úgy kell hozzáállni a dologhoz, hogy mindenkit arra kell buzdítani, hogy vegye fel a harmadik oltást. „Aki rám hallgatott korábban, annak megmentettük az életét” – tette hozzá. Orbán Viktor közölte, hogy még mindig nagyon fiatal a vírus, és azért nincsen igaza az oltáselleneseknek, mert a tudósok folyamatosan dolgoznak a megoldáson. A világban nagyon hosszú idő után dőlt el, hogy az 5-11 évesek olthatóak – hívta fel a figyelmet. Most azt meri mondani az egyik nagy gyógyszergyártó, hogy ajánlja a gyermekek beoltását.

Kétmillió vakcinát szereztünk, és december 20-tól érkeznek a vakcinák. Van még idejük a szülőknek átgondolniuk, de ha tehetik, akkor oltassák be a gyermekeiket.”

Van elegendő kapacitás a kórházakban

Orbán Viktor elmondta, hogy mind az orvosok, mind az ápolók bére jelentősen nőtt az elmúlt években. Az eszközeink megvannak, a lélegeztetőkészülékek rendelkezésre állnak, és egyelőre még ember is van elég – mondta a kormányfő. Van még ki nem nyitott járványkórház – tette hozzá. Mindenki emberfeletti munkát végez az egészségügyben már lassan két éve.

Nagyságrendekkel nagyobbak a magyar egészségügyi kapacitások, mint Nyugaton.”

Ezek a kapacitásokat a jövőben is életben kell tartani – mondta a kormányfő.

Az EU szerint 100 ezer embert be kéne engedni

Orbán Viktor a migrációról azt mondta, hogy három irányból ér minket támadás: Olaszország felől, a lengyel-belarusz határon, és a balkáni útvonalról is. A nyomás három irányból egyszerre nő.” Több mint 100 ezer migránst állítottunk meg a magyar határon idén – tette hozzá.

„Ez 100 ezer bűncselekményt elkövető ember, illegális határátlépést követtek el.”

Nem bezárjuk őket, hanem a kerítés másik oldalára visszavisszük őket, de ez nem tetszik az Uniónak, és ők beengednék ezt a 100 ezer embert – mondta a miniszterelnök.

Folyamatosan nőni fog a migrációs nyomás

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy aki szeretne belépni Magyarországra, annak el kell mennie az adott ország nagykövetségére, és ott kell beadni a papírokat. A migrációra vonatkozó szabályokat békeidőre írtuk, de most nem békeidő van. Brüsszel ragaszkodik régi szabályokhoz, és ezek most bajt hoznak a nyakunkra – tette hozzá. A baj nőni fog, mert Afganisztánt elhagyja 30-50 ezer ember naponta – mondta a kormányfő.

„Minden hónapban egyre nagyobb nyomás lesz, és Brüsszelnek abba kell hagynia azt, hogy megbünteti azokat, akik megvédik Európa határait.”

„Nem leszünk bevándorlóország”

Mindenre ad pénzt Brüsszel, ami segíti a migrációt, így Soros György szervezeteinek is – mondta a kormányfő. Orbán Viktor közölte, hogy a legújabb német kormányprogram is célként jelöli meg a bevándorlást, és bevándorlóország akar lenni. Mi nem akarunk bevándorlóország lenni, és ez nem egyeztethető össze a német állásponttal. Valahogyan együtt kell élni az unióban ezen nézeteknek – tette hozzá.

A rezsicsökkentés működik

Orbán Viktor a rezsiárakról azt mondta, hogy 2013 óta teljesen nyilvánvaló, hogy a rezsicsökkentés működik. Míg Nyugaton meggyötri a mostani magas rezsiár a háztartásokat, addig nálunk nem ez a helyzet – tette hozzá.

A magyar rendszer jó, és segíti a családokat. A piac nem valami mennyből ránk ereszkedett szabályrendszer, hanem mi döntünk róla”

- mondta a kormányfő. Nem szabad bedőlni a baloldalnak, és kiderült, hogy a rezsicsökkentésből nem lett baj. Amit a baloldal beszél a rezsicsökkentés kapcsán, az a butaság – tette hozzá.

„A magyar kormány nem a multik oldalán, hanem az emberek mellett áll”

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy fel kell ébreszteni az emberek veszélyérzetét: egyrészt a baloldal minden héten támadja a rezsicsökkentést, és ugyanezt teszi Brüsszel is. A baloldal megemelné a rezsit, míg Brüsszel is extra adót akar kivetni a lakásokra és az autókra is – tette hozzá.

750 milliárd forinttal csökken a vállalkozók adója

A kormányfő arról is beszélt, hogy a baloldal abban hisz, hogy adót kell emelni, míg a jobboldal szerint, ha csökkennek az adók, akkor munka is van. „Most is inkább munkaerőhiány van, mindez pedig azt bizonyítja, hogy a vállalkozóknál több pénz marad, így tudnak több bért fizetni és újabb beruházásokat végrehajtani.” Ha munka van, akkor minden van – tette hozzá. 200 ezer forintra nő a minimálbér jövőre, és magasabb lesz mint az átlagjövedelem a baloldal idején. Mindezzel párhuzamosan jelentősen csökkennek a munkát terhelő adók, összesen 750 milliárd forintot hagyunk a szektornál – mondta a kormányfő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!