Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.31.

Orbán Viktor: Brüsszel miatt van szükség a népszavazásra

Orbán Viktor a Kossuth rádióban beszélt arról, ki kell állni amellett, hogy „a magyar gyermekek nevelése a magyarokra tartozik.”

Szerző Ripost

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt. A kormányfő a beszélgetés elején leszögezte:

Brüsszel miatt van szükség a népszavazásra.

Fotó: Facebook

Mint fogalmazott, egy 54 oldalas dokumentumban követelik Brüsszelből, hogy változtassuk meg a gyermekvédelmi törvényt. Mint mondta, egy ilyen helyzetben két lehetőségünk van: vagy engedünk, vagy nem. Mivel a gyermekeinkről van szó, nem engedhetünk – nyomatékosított. A kormányfő elmondta azt is, hogy

szükségünk van minden magyar ember támogatására.”

Felidézte, ugyanígy volt ez a kötelező kvóták esetében is. Akkor egész Európát a magyar népszavazók védték meg a kötelező kvótáktól – jelentette ki, majd hangsúlyozta, hogy mind a család, mind a gyermekjog az Unió alapokmánya szerint nemzeti hatáskör. Ha van támogatás a nép részéről, akkor meg tudjuk nyerni ezt vitát. A kötelező szétosztási kvótákkal kapcsolatban már sikerült – tette hozzá.

Brüsszel szeretné, ha beengednénk az aktivistákat az iskolákba

Kérdésre válaszolva a kifejtette azt is, hogy Brüsszel szeretné, ha beengednénk az aktivistákat az iskolákba, szerinte ez az uniós levélből is kiderül. Mint fogalmazott, a Bizottság szerint az iskolában vannak olyan jogok, amik megelőzik a szülői jogokat. Az Unió szerint az európai szabadságeszmény kiteljesedését várják ettől, és most a nemek területén is szabadon lehet dönteni, csakhogy a gyerek nem a felnőtt szabadság kérdésébe tartozik. „Ez nem szabadság, hanem gyermekvédelmi kérdés” – szögezte le.

Orbán Viktor úgy véli,

ki kell állni amellett, hogy a magyar gyermekek nevelése a magyarokra tartozik.”

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Poénosan akart visszavágni Karácsony Gergely, így sikerült (VIDEÓ)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Világbotrány: ilyen esélyei vannak az antifasiszta nőnek arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát