Létrehozva: 2021.05.14.

Orbán Viktor: „Elértük azt a szintet, ahol a válság előtt voltunk”

A miniszterelnök fontos eredményről számolt be.

„Amit kanyarban előzésnek neveztünk a válság elején, az megvalósulhat, tehát erősebben jöhetünk ki a válságból, mint ahogy belementünk. Illetve jobb gazdasági pozíciónk lesz európai összevetésben a válság után, mint amilyen a válság előtt volt. Erre ma reális esély van” – fogalmazott a miniszterelnök a Jó reggelt, Magyarország! című rádióműsorban péntek reggel a Kossuth Rádióban.

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban adott interjút
Fotó: Facebook

Orbán Viktor ugyanakkor nem felejtett el megemlékezni azokról, akiknek köszönhetően elértük azt a szintet, ahol a válság előtt voltunk. „Magyarországon már annyian dolgoznak, mint dolgoztak a válság előtt. Nem győzünk hálásak lenni az orvosainknak meg az ápolónőinknek, mert ahhoz, hogy a munkát vállaló emberek dolgozni tudjanak, ahhoz az orvosoknak meg az ápolónőknek kellett kiválóan végezni a munkájukat. Le a kalappal!”

Orbán Viktor kiemelte: az egészségügyi ellátás minősége, az orvosok és ápolónők áldozatos munkája hozzájárul a gazdaság teljesítményéhez is, hiszen visszasegíti az embereket a munkaerőpiacra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Úgy tette vissza a leszakadt lökhárítót, ahogy senki, a végén jött a zseniális slusszpoén - videó

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Új vonat a török látványosságok mentén

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kevesebb mint egy hónapunk maradt” – Megvakulhat az egyéves Zoé, ha nem műtik meg időben

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után