Létrehozva: 2021.01.05.

Karikó Katalin elárulta, miről beszéltek Orbán Viktorral

„A miniszterelnök udvarias volt, érdeklődő, tanácsot kért. Örült, hogy a vakcina véget vet a járványnak” – nyilatkozta a világhírű magyar biokémikus.

A miniszterelnök udvarias volt, érdeklődő, tanácsot kért. Örült, hogy a vakcina véget vet a járványnak. Elmondta, hogy az ország felkészült, és van elég -70°C fokos tárolási lehetőség. Nagy együttérzéssel beszélt a vírusfertőzésben elhunytakról és rokonaikról. Beszélt a gazdaságról, a vidékről, Kisújszállásról

- árulta el a telefonbeszélgetés részleteit Karikó katalin.

Karikó Katalin

Orbán Viktor egy vasárnapi rádióinterjújában arról beszélt a védőoltás kifejlesztésével kapcsolatban, hogy ugyan egy német professzor is „benne van ebben a dologban, de legtöbben magyarok dolgoznak a kutatásban”, ezért „kis túlzással, de nyugodtan mondhatjuk, hogy ez egy magyar vakcina, amerikai pénz és magyar ész van benne”.

Karikó Katalin szerint az utóbbi kijelentés talán most nem túlzás.

Pardi Norbert volt, aki először publikálta azt (Drew Weissmannal és velem közösen) hogy a módosított mRNS jó vakcina. Pardi Norbertnek nagy szerepe van abban, hogy a módosított mRNS-ből vakcina lett. Norbert pedig magyar, kisújszállási. Úgyhogy igazság szerint őt is megilleti az elismerés. És még nem is szóltam a BioNTech-nél dolgozó magyar kollégáimról, Boros Gáborról és Szabó Gáborról, akik sokat tettek azért, hogy a mi vakcinánk ilyen hatásos lett. Természetesen ahhoz, hogy a vakcina gyorsan elkészüljön sok ezer kutató és szakértő munkája kellett: Ugur Sahin, aki gyorsan ráérzett, hogy lépni kell, aki létrehozta a céget és rendíthetetlenül dolgozik, a Pfizer az infrastruktúrájával... és hát kellettünk mi, akik olyan szintre hoztuk a technológiát, hogy alkalmazható volt a bevetésre. Persze szeretünk túlzásokba esni, de most azt mondani, hogy magyar ész volt benne, talán nem túlzás

- fogalmazott.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán