Létrehozva: 2020.04.29.

Orbán Viktor fontos bejelentést tett: Fokozatosan újraindítjuk az életet Magyarországon

Orbán Viktor a veszélyhelyzet 49. napján, egy hosszú kormányülést követően Facebook-videóban számolt be róla, mi várható a jövőben. A fővárosban és környékén maradnak a szigorítások, vidéken védelmi intézkedések lépnek életbe.

„A védekezés első szakasza lezárult” – fogalmazott a miniszterelnök, aki mindenkinek köszönetet mondott, aki részt vett a védekezés embertpróbáló munkájában.

Fotó: Orbán Viktor / Facebook

„Úgy látom, hogy a magyar egészségügy felkészült a tömeges megbetegedések kezelésére is. Ma már nem kell attól tartani, hogy bárki megfelelő ellátás nélkül maradna. Tudják, a legrosszabbra készülünk, de a legjobban reménykedünk!

A miniszterelnök úgy fogalmazott, a vírus elleni védekezés új szakaszba lépett. „Megpróbáljuk, megpróbálhatjuk önökkel közösen újraindítani az életet Magyarországon, de fokozatosan, és szigorú menetrend szerint kell eljárnunk. Ez azt jelenti, hogy az idősek, és a legfertőzöttebb területen élő honfitársaink feszes védelmét továbbra is fenn kell tartanunk. Mint önök is tudják, a fertőzések leginkább a fővárosban és a környékbeli településeken összpontosulnak. Ezért az itt élők védelmében, vagyis Budapesten és környékén a kijárási korlátozások életben maradnak. Vidéken a kijárási korlátozás helyére új védelmi intézkedések lépnek majd életbe: az üzletek időkorlátozás nélkül kinyithatnak, éttermek, kávézók teraszai és kerthelyiségei megnyithatnak, szabadtéri strandok látogathatóak lesznek. A másfél méteres védőtávolság betartása és az arc eltakarása, vagy maszk viselése azonban az üzletekben és a tömegközlekedésen kötelező lesz. Az idősek védett időzónájára vonatkozó intézkedéseket fenntartjuk, és idős honfitársainkat továbbra is tisztelettel arra kérem, hogy csak kellő körültekintés mellett hagyják el otthonaikat!”

A többi részletet és szabályt holnap fogják ismertetni. Orbán Viktor a videó végén az édesanyákat is felköszöntötte:

„Péntektől a virágüzletek korlátozás nélkül nyitva tarthatnak, hiszen anyák napjára készülünk, Isten éltesse az édesanyákat. Egyetlen magyar sincs egyedül.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast