Létrehozva: 2020.06.27.

Orbán Viktor: Magyarországon sosem fogják magukra hagyni az egyenruhásokat

A miniszterelnök szerint az egyenruhásoknak megbecsülés és tisztelet járna.

„Mi mindannyian egy ezeréves állam polgárai vagyunk. A budai Vár, ahol most állunk, az ezeréves magyar állam központja, szíve közepe. A frissen végzett rendészeti hallgatók itt tesznek esküt a haza szolgálatára. Világos szimbólum ez” – kezdte beszédét Orbán Viktor szombaton a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara és Katasztrófavédelmi Intézete tisztavatási ünnepségén.

Hazánk szíve közepe a törvényesség, a jog és a rend. Ezek a kultúránk legnagyobb jótéteményei, mert belőlük fakad a biztonságos, a békés és a szabad élet – folyatta a miniszterelnök. Úgy vélte, a tisztavatáson esküt tevők lesznek azok, akik mindezt biztosítják. „Sőt, ha kell, életük kockáztatásával garantálják a számunkra”.

A kormányfő azt mondta, az egyenruhásokra váró jövő nem ígérkezik egyszerűnek, meglepő és felkavaró dolgok történnek ugyanis: jómódú országok egészségügyi rendszerei omlottak össze néhány nap alatt, gazdag országok indultak el a pénzügyi összeomlás irányába, példátlan erőszakhullám perzsel végig nagyvárosokon.

MTI/Koszticsák Szilárd

A fegyveres szervezeteket megalázzák az utcán és a politikában is, a közrend őreit rasszistának minősítik, az egyenruhások iránti közmegbecsülést köztéri szobrokkal együtt döntik le, „az állam és a törvény kivonul az utcáról” – fogalmazott Orbán Viktor.

Hangsúlyozta ugyanakkor: Magyarország nem ilyen ország, és nem is lesz ilyen. Magyarország pénzügyei rendben vannak, gazdasága egészséges, az emberek tudnak és akarnak dolgozni, a növekedési tartalékok magasak.

„Mi, magyarok, feketeöves válságkezelők vagyunk”. Bármekkora is körülöttünk a zűrzavar, nálunk még a fejekben rend, a karokban erő, a szívekben lojalitás uralkodik. „Önök biztosak lehetnek abban, hogy mi sohasem fogjuk magukra hagyni az egyenruhásainkat”, megbecsüljük, tiszteljük és kiállunk azokért az emberekért, akik vásárra viszik a bőrüket a mi biztonságunkért és az otthonaink békéjéért. Itt, Magyarországon minden élet számít – nyomatékosította az esküt tettek előtt.

MTI/Koszticsák Szilárd

„Mi azt a világot szeretjük, ahol rendezettség van, ahol a józan ész uralkodik, ahol a törvény az ártatlanokat, és nem a bűnözőket védi, ahol megvédjük magunkat a migrációtól, ahol az erőforrásokat a családok és a gyermekek jövőjébe fektetik” – jelentette ki, rámutatva, hogy ennek a világnak a fennmaradásához, ahhoz, hogy Magyarország a mai zavaros időkben is a béke és a biztonság szigete maradhasson, szükség lesz a most esküt tettek elkötelezettségére, helytállására és becsületes munkájára.

Arról biztosította őket, hogy szolgálatuk minden percében érezni fogják: „Magyarország önök mögött áll”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább