Létrehozva: 2021.02.23.

Mi lesz így a nyitással? Elutasító választ kapott Orbán Viktor

Járványügyi szakemberekkel folytat a következő napokban tárgyalásokat a kormány. Orbán Viktor a Facebookon közzétett videóban számolt be az első nap eredményeiről.

Az első kör ért most véget. Az Egészségügyi Tudományos Tanács tagjaival találkoztam...

- kezdte a videót Orbán Viktor. A szakemberek arról tájékoztatták a miniszterelnököt, hogy a járvány harmadik hullámának felfutó szakaszában vagyunk. Orbán Viktor szerint mindent meg kell tenni azért, hogy minél több vakcina érkezzen Magyarországra.

Orbán Viktor Forrás: Facebook

A kormányfő hozzátette, hogy elutasító választ kapott a szakemberektől arra kérdésre, hogy a korlátozásokat el lehet-e mozdítani, vagyis, hogy itt van-e az ideje a nyitásnak.

Ha magasabb lesz a beoltottak száma, akkor jött el a nyitás ideje

- idézte a professzorok véleményét a miniszterelnök.

Három napos járványügyi szakértői konzultációsorozata keretében elsőként az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök kedd délután Budapesten, a Karmelita kolostorban – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A kormányfő a tanácskozás után Facebook-videójában azt mondta: óvatosságra intenek a szakemberek.

A tárgyaláson részt vett Mandl József, az ETT elnöke, Wittmann Tibor alelnök, Csala Miklós, a tanács titkára valamint a testület további tagjai: Dóczi Tamás, Poór Gyula, Sótonyi Péter és Vörös Attila professzorok.

A miniszterelnök a közösségi oldalán közzétett videóban az egyeztetés után azt mondta: kedden, szerdán és csütörtökön folytat konzultációkat járványügyi szakemberekkel.

Az Egészségügyi Tudományos Tanács tagjai kedden azt mondták, hogy „a járvány harmadik hullámának felfutó szakaszában vagyunk, óvatosnak kell lennünk, mindent meg kell tennünk, hogy vakcinából minél több érkezzen Magyarországra, és minél többen beoltassák magukat”.

A miniszterelnök szerint arra a kérdésre, hogy kell-e, lehet-e már nyitni, a korlátozásokat el lehet-e mozdítani, inkább óvatos, elutasító választ adtak. Majd ha magasabb lesz a beoltottak száma, akkor jön el ennek az ideje – ismertette a tanácskozáson elhangzottakat a miniszterelnök.

Hozzátette: a konzultációk szerdán folytatódnak.

Hétfőn újabb Szputnyik-vakcina szállítmány, ma pedig újabb Pizer-vakcina szállítmány érkezett Magyarországra. A mai napig összesen 889 ezer ember oltására elég oltóanyag érkezett az országba: a Pfizertől 387 ezer fő, a Sinopharmtól 275 ezer fő, az AstraZenecától 84 ezer fő, a Szputnyiktól 123 ezer fő, a Modernától 20 ezer fő oltására elég vakcina. Magyarország immár 5 oltóanyaggal rendelkezik, a kínai vakcinával ezen a héten kezdődik meg az oltás a háziorvosoknál, akik a regisztrált idősek oltását kezdik meg vele.

Magyarország 9,8 millió ember oltásához elég oltóanyagot vár az uniós beszerzésből, ebből eddig 491 ezer ember oltására elég vakcina érkezett meg (4,9%) három gyártótól: Pfizer, Moderna, AstraZeneca. A Janssen és CureVac még nem rendelkezik uniós engedéllyel, így még nem is szállított oltóanyagot hazánkba.

Miután az uniós beszerzésből lassan és kevés vakcina érkezik, az oltások felgyorsítása érdekében Magyarország orosz és a kínai vakcinák beszerzésére is szerződött, ezekből összesen további 3,5 millió ember oltására elég vakcina érkezik majd a következő hónapokban. A mai napig 398 ezer ember oltására elég kínai és orosz oltóanyag érkezett ennek köszönhetően. A Szputnyik-vakcinával az elmúlt időszakban a regisztrált idősek oltását végezték a kórházi oltópontokon, a hétfőn este érkezett 100 ezer ember első oltásához elég vakcinát pedig még az NNK vizsgálja. Az eddig hazánkba érkezett 275 ezer ember oltásához elég kínai vakcinával szerdán kezdi meg az oltást a háziorvosok. Praxisonként átlagosan 50-55 fő regisztrált idős oltására van most ezzel lehetőséggel.

A hazánkba érkező vakcinákból mindig képeznek megfelelő biztonsági tartalékot a második körös oltások elvégzéséhez. A ma reggeli adatok szerint már 457 096 fő kapott oltást, közülük 205 720 fő már a második oltását is megkapta.

Lekötött mennyiség

Ebből megérkezett

Adag

Adag

%

1

Pfizer-BioNtech

6 593 710

3 296 855

773 745

386 782

11,73%

2

Moderna

1 744 000

872 000

39 600

19 800

2,27%

3

AstraZeneca

6 540 000

3 270 000

169 900

84 950

2,60%

Janssen

4 360 000

2 180 000

0

0

0,00%

CureVac

500 000

250000

0

0

0,00%

EU beszerzésből

19 737 710

9 868 855

983 245

491 532

4,98%

4

Szputynik

2 000 000

1 000 000

145 600

122 800

7,28%

5

Sinopharm

5 000 000

2 500 000

550 000

275 000

11,00%

„keleti vakcina”

7 000 000

3 500 000

695 600

397 800

9,94%

Összesen

26 737 710

13 368 855

1 678 845

889 332

6,28%

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A Nobel-díjas Krausz Ferenc is kitöltötte a zöld-párbeszéd kérdőívet

INSIDER

Orbán Viktor: Mi a béke pártján állunk

INSIDER

Már bankkártya nélkül is lehet készpénzt felvenni: elég hozzá egy mobil is!

INSIDER

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában