Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.08.22.

Orbán Viktor: Akár 50-56 ezer forint nyugdíjprémiumot is kaphatnak a nyugdíjasok

Eddig soha nem látott mértékű nyugdíjprémiumot kapnak a nyugdíjasok.

Száguld a gazdaság, ezért lesz lehetőség nyugdíjprémiumot fizetni, amelynek összege a gazdasági növekedés mértékétől függ – mondta el a Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, a Kossuth Rádió stúdiójában Budapesten 2021. augusztus 22-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Orbán Viktor jelenleg 50-56 ezer forintos egyszeri kifizetést lát valószínűnek, de az az összeg akár ennél jóval magasabb is lehet. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás óta soha nem dolgoztak annyian Magyarországon, mint most. Ezért az emberek büszkék lehetnek magukra, ugyanakkor a kedvező növekedési adatban a kormánynak is szerepe van – jegyezte meg. Orbán Viktor a negyedik hullámról is beszélt, miután a műsorvezető felidézte, hogy tavaly nem ünnepelhettünk augusztus végén.

„Tegnap a jókedvű és felhőtlen ünneplésé volt a terep, de jó, ha mindenki tudja: a negyedik hullám kopogtat az ajtón. A legerőteljesebben és leghangosabban nem is a mi ajtónkon, hanem a környező országok ajtaján. Nem fog elkerülni bennünket, megérkezik hozzánk. Gondolatban és lelkileg is mindenki arra készüljön, hogy lesz negyedik hullám. Nyolcmillió vakcina van a raktárainkban, mindenki kaphat oltást egy héten belül, aki kér”

– mondta a miniszterelnök, aki hozzátette: szeptember 1-jétől ismét egy nagy oltási kampány indul. A miniszterelnök mindenkit arra fog kérni, hogy győzzön meg még egy embert az oltás fontosságáról. Kiemelte: a koronavírus elleni védekezésben szerinte nem a lezárás a megoldás, hanem a vakcina felvétele, ami megfelelő védettséget nyújt a megbetegedéssel szemben.

Mindenki vegyen rá legalább egy, eddig be nem oltott embert a családjában, a munkahelyén, hogy kérje a koronavírus elleni védőoltást, ötszáz beoltottból ugyanis egy fertőződik meg, és a betegség lefolyása nála is enyhébb, mint az oltatlanoknál

– húzta alá a miniszterelnök. Orbán Viktor úgy látja: ha mindenki még egy embert meggyőz, akkor olyan védettségi szint alakul ki az országban, hogy a járvány negyedik hullámának ereje össze sem lesz hasonlítható a korábbi hullámokéval. Felidézte: Magyarország az első országok között volt Európában, amely két vakcinát is beadott a felnőtt lakosság több mint felének.

Ötvenezer forinttal is több lehet a nyugdíj

Orbán Viktor a gazdasági növekedésről is beszélt:

A gazdaság nem nő magától, növeszteni kell, ahhoz pedig dolgozni kell.

Kapcsolódó
Soha nem látott prémiumot ígér a nyugdíjasoknak a kormány

Soha nem látott prémiumot ígér a nyugdíjasoknak a kormány

Csak a rendszerváltás óta nem látott éves gazdasági növekedés kell hozzá. A negyedéves adatok alapján meg is lesz.

Megállja a helyét az az állítás, hogy a rendszerváltás óta soha nem dolgozott annyi ember Magyarországon, mint ma – emelte ki. Hozzátette: a kormány nyugodtan, elégedetten nézheti a számokat, mert Magyarország visszatért abba a helyzetbe, hogy az a kérdés, lesz-e elég munkás kéz. A magyar gazdaságban ma mindenki két kézzel kapkod azokért, akik tudnak dolgozni – jelentette ki a kormányfő. Rámutatott: szeretnék a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatos és a fiatalok szja-mentességére vonatkozó ígéreteiket tartani. Orbán Viktor jelenleg 50-56 ezer forintos egyszeri kifizetést lát valószínűnek a nyugdíjasok esetében, de az összeg akár ennél jóval magasabb is lehet.

Száguld a gazdaság, ezért lesz lehetőség nyugdíjprémiumot fizetni, amelynek összege a gazdasági növekedés mértékétől függ

– közölte a miniszterelnök, aki a vendéglátásról is beszélt. Meglátása szerint a budapesti vendéglátás és turizmus a külföldiekre épül. A miniszterelnök azt kérte: próbáljanak a vendéglátósok és a szállodaiparban dolgozók a magyarokra építeni.

Föl, magyarok, Budapestre!

– hangoztatta a kormányfő, és arra buzdította a magyar szállodásokat, hogy használják ki a hazafias érzelmet az üzlet szempontjából is. Ha a vidékiek jó ajánlatot kapnak, biztos szívesen feljönnek a fővárosba megnézni – fűzte hozzá Orbán Viktor.

Riasztó az afganisztáni helyzet

Hetek kérdése és a szélsebesen harcoló tálibok elfoglalják egész Afganisztánt. Ha ez bekövetkezik, akkor nagyon komoly problémákkal szembesül a világ.

Vannak még olyan magyarok, köztük katonák is, akiket biztonságosan ki kell menekíteni – mondta Orbán Viktor. Hangsúlyozta: katonai akciók vannak folyamatban, ezért nem beszélhet sokat az ügyről. Amikor vége a küldetésnek, a részletekről beszámolnak a nyilvánosságnak – jelezte a miniszterelnök, aki a katonáknak megköszönte a bátorságukat és a munkájukat. Hangsúlyozta:

Magyarország azokat az afgánokat is kihozza, akik életveszélyben lehetnek, mert együttműködtek Magyarországgal az elmúlt tizenöt-húsz évben.

Az egész helyzet riasztó – jellemezte az afganisztáni állapotokat a kormányfő. Úgy fogalmazott: az emberek bíznak a nagyhatalmakban, itt van Amerika, ami elég nagy ország, az ember azt gondolná, hogy sok ész, információ és pontosság társul hozzá, de a felkészültséget és a cselekvőképességet nem az ország nagysága határozza meg.

Csonkítással, kövezéssel térhet vissza a talibán

Hogyan épül fel az iszlám vallásjog? Mire használják a tálibok? Az Index szakértő segítségével kereste a választ.

A miniszterelnök szerint addig „rendben voltunk”, amíg a terrorakciók elhárítása volt a katonai akciók célja – fejtette ki a kormányfő. Hozzátette: a NATO-ban az a szabály, hogy a tagországok megvédik egymást, Magyarországnak is bármikor szüksége lehet ilyen segítségre. A miniszterelnök szerint a bajok akkor kezdődtek, amikor a „terrorfészkeket” már megsemmisítették, az amerikaiak viszont úgy gondolták, jó lenne, ha az egész világ úgy működne, ahogyan az ő társadalmuk. A demokráciaexport, amely az összes kulturális-történeti sajátosságot figyelmen kívül hagyja, szinte mindig kudarcot vall – jelentette ki Orbán Viktor. Hozzáfűzte: Magyarországot is próbálják „megjavítani”, úgy gondolják, ők tudják a legjobban, hogyan kell kezelni a migráns- és a genderkérdést.

A „demokráciaépítés” tehát nem működött Afganisztánban. De az működhetett volna, hogy felállítanak ott egy hatékony afgán kormányt, amely képes megvédeni a saját országát az amerikai csapatok kivonulása után

– fejtegette a miniszterelnök. A menekülő afgánok kérdésében is állást foglalt:

Szerintem tisztességes dolog Magyarország részéről, de a többi NATO-tagállam részéről is, hogy mindenki gondoskodik azokról az afgánokról, akik együttműködtek velünk. Az a korrekt, az a fair, ha kimentjük őket. Van egy zárt lista, a rajta szereplőket azonban le kell ellenőrizni, nem akarunk akárkit beengedni, ez pedig nem könnyű ilyen távolságból.

Orbán Viktor a munka ezen részét nevezte a veszélyesebb, de egyszerűbb résznek.

A migráció nem emberi jog

A miniszterelnök attól tart, hogy újabb menekültválság várható az afganisztáni válság következtében. Az ügyben szerinte Törökországot érdemes figyelni:

A törökök vannak legközelebb, nekik van terepismeretük, és pontosan tudják, mi a valóság, és az Egyesült Államokkal ellentétben nincs „demokráciaexport-mániájuk”. A török kormánnyal való együttműködés kulcskérdés. Nekünk az az érdekünk, hogy az Afganisztánt elhagyni akaró leendő migránsokat ott tartsuk a térségben. A segítséget vigyük, ne a bajt hozzuk ide

– fogalmazott a kormányfő. Úgy látja: ennek érdekében a török mellett a balkáni migrációs útvonalon lévő államokkal is „fel kell melegíteni” a szoros kapcsolatot, hogy meg tudjuk védeni Magyarországot a tömeges bevándorlással szemben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát