Létrehozva: 2021.02.24.

Várhatóan ekkor és ilyen vakcinával oltják be Orbán Viktort

A miniszterelnök bejelentette, hogy a mai napon elkezdődik az oltás a kínai vakcinával.

A járványügyi konzultációk második fordulóján is túl vagyunk. Egy fontos nap a mai, mert ma kezdünk oltani a kínai vakcinával...

- kezdte a Facebookon közzétett videóját Orbán Viktor. A kormányfő hozzátette, hogy ez számára is reményt jelent: „talán valamikor a jövő héten az védekezés irányítói is sorra kerülhetnek”.

Orbán Viktor arra is kitért, hogy a járványügyi szakemberek arra kérnek mindenkit, hogy minél többen oltassák be magukat. A miniszterelnök azonban hangsúlyozta, hogy könnyítésről egyelőre nem lehet beszélni.

Immár öt vakcinával oltanak Magyarországon. A Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca és a Szputnyik mellett szerdán megkezdődik az oltás a kínai Sinopharm-vakcinával is. Az eddig hazánkba érkezett 275 ezer ember oltáshoz elég oltóanyagot a mai napon szállították ki a kormányhivatalokba, onnan jut el a háziorvosokhoz, akik a következő napokban átlagosan 50-55 fő regisztrált idős oltását tudják vele elvégezni.

Magyarország összesen 5 millió adag kínai vakcina beszerzésére szerződött, amely több hónap alatt fog megérkezni. Az első szállítmány február 17-én érkezett, abból kezdődik meg most az oltás.

A kínai vakcinát elsőként a regisztrált idősek oltására használhatják a háziorvosok, ehhez hetente frissülő listákat kapnak a praxisukban regisztált idősekről. A háziorvosok értesítik az általuk kiválasztott oltandókat az oltás pontos időpontjáról és helyszínéről, amely lehet az orvosi rendelő vagy mozgásképtelen idős embernél, annak otthona is.

A Sinopharm 18 év felett korhatár nélkül adható, biztonságos és hatásos vakcina és nagy előnye, hogy jelentős, erőteljes immunválaszt vált ki, mert a vírus teljes, elölt változatát tartalmazza, így jobban megmozgatja az immunrendszert és nagy védelmet ad a koronavírus-fertőzés súlyos lefolyása ellen. Ugyanolyan alapon működik, mint a már jól ismert influenza vagy a gyermekbénulás elleni vakcinák, amelyek inaktivált, elölt víruson alapuló oltóanyagok, erős védettséget adnak. A koronavírus elleni magyar vakcina fejlesztése is ugyanazon a módszeren alapul, mint a kínai vakcináé.

Ebből a vakcinából is 2 oltás szükséges 28 napos különbséggel.

Mint minden más vakcinánál itt is ellenjavallt a várandósság és a szoptatás, az akut lázas betegség, a vakcina bármely összetevőjével szembeni súlyos allergiás reakció, emellett a nem megfelelően egyensúlyban tartott krónikus betegség, vagy krónikus betegség akut fellángolása. Minden esetben az oltóorvos dönt az olthatóságról.

Mint az összes más a koronavírus elleni oltóanyag esetében, ez esetben is még számos nemzetközi kutatás és alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatok gyűjtése zajlik az egyes korosztályokban.

Minden hazánkban engedélyezett es alkalmazott vakcina megvéd a fertőzés súlyos kimenetele ellen, ezért arra kérünk mindenkit, hogy aki még nem tette meg az regisztráljon az oltásra a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon.

inopharm vakcina összetétele

Inaktivált SARS-CoV-2 (Vero Cell) vakcina alumínium-hidroxid adjuvánssal.

Hogyan véd a vakcina?

A vakcina elősegíti, hogy az immunrendszer (a szervezet természetes védelme) antitesteket és a vírus ellen ható vérsejteket termeljen, így nyújtson védelmet a COVID 19 ellen.

Kinél alkalmazható a védőoltás?

A Sinopharm-vakcina 18 éves és idősebb személyeknél alkalmazható.

Okoz–e betegséget a vakcina?

Az oltóanyag megbetegedést nem okozhat. A szövődményekkel járó illetve súlyos lefolyású halállal végződő betegség kialakulása ellen nyújt védelmet.

Hány adag szükséges a védettséghez?

A védettség kialakulásához 2 adag, 21-28 nap időközzel történő beadása szükséges.

Magyarországon 28 nap különbséget tartunk a 2 oltás beadása között.

Meddig tart a védettség?

A vakcina által biztosított védelem ideje még nem ismert, meghatározása folyamatban van a jelenleg zajló klinikai vizsgálatok során.

Felcserélhetőség

A Sinopharm-vakcina nem cserélhető fel más COVID-19 elleni oltóanyagokkal. Azoknak, akik már megkapták az első adag Sinopharm-vakcinát, meg kell kapniuk a második Sinopharm vakcinát is az oltási sorozat befejezéséhez.

Kaphat-e oltást, aki átesett COVID 19 betegségen?

Azon személyek is olthatók a vakcinával, akik már átestek a betegségen és már abból meggyógyultak.

Szükséges-e antigén gyorsteszt végzése az oltás beadása előtt?

Az oltás előtt nem szükséges antigén gyorsteszt.

Kaphat-e oltást, aki krónikus, alapbetegséggel rendelkezik?

Bizonyos, elsősorban nem kezelt krónikus betegségek esetén a Sinopharm-vakcina beadása ellenjavallt. Amennyiben krónikus betegsége megfelelően kezelt, egyensúlyban tartott, megkaphatja az oltást.

Az oltóorvos dönt arról, hogy a Sinopharm-vakcina alkalmazható-e az oltandónál.

Beadható-e együtt másik védőoltással?

A Sinopharm-vakcina más oltóanyaggal egyidejűleg nem adható be.

Másik védőoltás legalább 14 napos időközzel adható.

Várandósság

Várandósság alatt az oltás ellenjavallt.

Várandósság a második oltás után minimum 2 hónappal tervezhető.

Szoptatás

Szoptatás alatt az oltás ellenjavallt.

Hogyan történik az oltás?

A védőoltás beadása oltási terv alapján történik a háziorvosoknál.

Az oltóorvos az oltandót az oltást megelőzően kikérdezi, szükséges mértékben megvizsgálja és az oltás beadásáról dönt.

Az oltás ellenjavallatai

Akut lázas betegség

A Sinopharm-vakcina bármely összetevőjével szembeni súlyos allergiás reakció

A Sinopharm-vakcina első adagja után anafilaxiás reakcióval reagáló személy nem kaphatja meg a második adagot

Nem megfelelően egyensúlyban tartott krónikus betegség, vagy krónikus betegség akut fellángolása esetén, vagy kórtörténetben szerepelő túlérzékenység

Várandósság

Szoptatás

18 évnél fiatalabb életkor

Az oltás után kialakulhatnak-e mellékhatások (oltási reakciók)?

Bármelyik védőoltás után jelentkezhet oltási reakció. Oltási reakciók lehetnek: érzékenység, fájdalom és duzzanat a beadás helyén, gyengeség, fejfájás, fájdalom, rossz közérzet, orrdugulás, orrfolyás, láz esetleg bőrmelegség az injekció beadásának helyén, étvágytalanság, hányás, szédülés

Mivel lehet kezelni az oltási reakciót?

A felsorolt reakciók enyhítésére fájdalom- és lázcsillapító gyógyszer alkalmazható. Ezek átmeneti reakciók, melyek általában beavatkozás nélkül is megszűnnek.

Hová lehet jelenteni oltási reakciót?

Oltási reakciót lehet jelenteni az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnek.

Oltási reakciót a nemzeti Népegészségügyi Központnak is lehet jelenteni.

Lakossági tájékoztató a vakcináról: Sinopharm oltóanyag – lakossági tájékoztató

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Kiadták a figyelmeztetést: folytatódik a viharos szél, mutatjuk hol lesz a legdurvább

INSIDER

Szívszorító: Húsvéti nyuszik és tojások díszítik a 15 évesen elhunyt Dominik sírját

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban