Létrehozva: 2021.07.03.

Óriási razzia: félszáz rendőr lepte el a Petőfi sétányt – Videó

Fokozott ellenőrzést tartottak a rendőrök a szórakozók biztonságáért.

A nyári szezonban, amikor Siófokot ellepik a külföldi és hazai látogatok a többszörösére duzzad a városi lakossága. Ekkor a megnövekedett látogatói létszám és éjszakába nyúló rendezvények jellemzik a sétányt és környékét.

A rendőrség az évnek ebben az időszakában alapvetően megerősített létszámmal van jelen, és az önkormányzattal, társszervekkel, polgárőrséggel szorosan együttműködve hajtja végre feladatait.

A fokozott ellenőrzés során a rendőrök 606 főt igazoltattak
Fotó: Police

Az egyenruhások a közrend és közbiztonság fenntartása mellett segítséget nyújtanak a hozzájuk forduló magyar és külföldi állampolgároknak egyaránt, valamint jelenlétükkel erősítik a helyi lakosok és a turisták szubjektív biztonságérzetét.

A somogyi és a készenléti rendőrség munkatársai július 2-án 21 óra és július 3-án 6 óra között összehangolt rendészeti és bűnügyi ellenőrzéseket hajtottak végre Siófokon, a Petőfi sétányon. A művelet célja a jogsértő cselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, megakadályozása, illetve megszakítása volt.

Siófokon razziáztak a rendőrök
Fotó: Police

A fokozott ellenőrzés során a rendőrök 606 főt igazoltattak, közülük öt főt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja, illetőleg szabálysértési eljárás azonnali lefolytatása miatt.

Négy esetben büntetőfeljelentést tettek garázdaság, öt esetben szabálysértési feljelentést tettek engedély nélküli árusítás, tiltott prostitúció, illetve szexuális szolgáltatásra felhívás tilalma miatt, valamint három ittas járművezetővel szemben intézkedtek – írja a Police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

Hivatalos: Lázár János minisztériuma bejelentette, mikortól kapható az egynapos autópálya-matrica – ez a pontos dátum és ár

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

ripost.hu

Olyat találtak az ellenőrök az egyik KFC konyhájában, azonnal bezáratták

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár