Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.02.21.

Országos tisztifőorvos: a járvány harmadik hullámának felszálló szakaszában járunk

A koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló szakaszában járunk – nyilatkozta az országos tisztifőorvos a közmédiának vasárnap.

Müller Cecília elmondta: a második hullám lefele menő szakasza a közelmúltban megtorpant, és erről a magasabb szintről indul a harmadik hullám. A napi ezres esetszám egyik napról a másikra duplájára nőtt, most pedig már majdnem háromezer új fertőzöttet – szombaton 2912 új pozitív esetet – regisztrálnak – emelte ki. Emiatt tart a megbetegedések számának exponenciális növekedésétől, ami nagyobb terhet róhat az egészségügyi intézményekre – fűzte hozzá.

Müller Cecília országos tisztifőorvos

Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta: ezért állították be újra a szűrőbuszokat, hogy minél gyorsabban végezhessék el a háziorvosok által kezdeményezett szűrővizsgálatokat egy-egy gyanús megbetegedés esetében.

Müller Cecília arról is beszélt, hogy a szakemberek szerint a felfutást az új, nagyobb fertőzőképességű vírusvariánsok megjelenése okozza. A brit mutánsból, aminek a megbetegítő képessége 70 százalékkal magasabb a korábbinál, Magyarországon 322 esetet detektáltak – mondta. Kiemelte: a brit mutánsnál a szakemberek szerint az oltóanyagok hatásosak, a brazil és a dél-afrikai változatoknál azonban erről nincs még elég tapasztalat.

Müller Cecília tájékoztatása szerint a jövő héten sok ember oltására nyílik lehetőség, és azt kérte az emberektől, hogy ha a háziorvosuk keresi őket emiatt, menjenek el beoltani magukat. Közölte: Magyarországon már ötféle védőoltással élhet a lakosság, amelyek közül mindegyik 70 százalék feletti hatékonyságú. A nyugati vakcinák mellett mindkét keletit, az orosz és a kínait is sok millió ember megkapta – tette hozzá.

Az újonnan engedélyezett kínai Sinopharm-vakcinából a háziorvosok átlagosan 55 védőoltást kapnak, a mennyiség a praxis összetételétől függ. Ez a védőoltás elölt, inaktivált vírust tartalmaz teljes egészében az örökítőanyaggal, a fehérjével és a burokkal, amivel erőteljes immunválaszt vált ki – ismertette.

Az országos tisztifőorvos megjegyezte: a magyar vakcinafejlesztés is ezt a technológiát választotta, hiszen azon túl, hogy így az immunválasz erőteljesebb és akár hosszabban tartó lehet, ha változik a vírus, ez a technológia később nagyobb mozgásteret enged. Akár néhány hónap alatt adaptálják az oltóanyagot egy új variánsra – tette hozzá.

Müller Cecília elmondta: a Sinopharm-vakcina Kínából négy gyártási tételben érkezett és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) veszélyhelyzeti engedélyezését követően a Nemzeti Népegészségügyi Központnak (NNK) gyártási tételenként kell felszabadítást végeznie.

Ez azt jelenti, hogy a gyártó által küldött dokumentációt minden esetben össze kell vetni egy tőle független vizsgálat eredményével. Utóbbihoz volt szükség a kínai vakcina esetében hiánypótlásra és csak ezután engedélyezték a hatóságok az emberi felhasználást – mondta Müller Cecília.

Minél több ember, minél gyorsabb beoltásával lehet csökkenteni a koronavírus-járvány harmadik hullámának nagyságát – közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiával.

Szlávik János azt mondta: a napi új fertőzöttek és a halottak száma azt mutatja, hogy Magyarországon elindult a harmadik hullám. Ennek oka a brit vírusmutáns lehet, mert az jobban terjed, mint a vírus korábbi változata – vélekedett.

Szerinte más országok példáját tekintve nem lehet tudni, meddig tart majd az újabb hullám, de az oltások felgyorsulása javíthat a helyzeten.

A kínai vakcina megkapta az engedélyeket, így jövő héten már azzal is oltanak az orvosok – tudatta.

Hozzátette: egyelőre kórházakban, rendelőkben, oltópontokon adják be a vakcinát az embereknek, de tömeges oltás esetén megvan a terv, hogyan lehet bővíteni az oltópontok számát.

Szlávik János beszélt arról is, hogy az elmúlt hónapokban nőtt az oltási hajlandóság, de egyes embereknek fenntartásaik vannak a különböző helyekről származó vakcinákkal kapcsolatban. A vakcinák hatásosságában vannak eltérések, de mindegyik megakadályozza, hogy a beoltottak kórházba kerüljenek vagy meghaljanak a koronavírus miatt – hangsúlyozta a főorvos, aki ezért mindenkinek azt javasolja, ha értesítést kap, oltassa be magát bármelyik, Magyarországon elérhető vakcinával.

Szerdától két hét alatt több mint 465 ezer koronavírus elleni oltás beadására van lehetőség, ez több, mint amennyi embert eddig összesen beoltottak – közölte az oltási munkacsoport vezetője szombaton a közmédiával.

György István kiemelte: ahhoz, hogy ezeket az oltásokat ténylegesen el lehessen végezni az kell, hogy aki értesítést kap, fel is vegye az oltást.

Jövő héten a háziorvosok 275 ezer adag Sinopharm- és AstraZeneca-vakcinát kapnak. Előbbivel korcsoporti korlátozás nélkül a krónikus betegeket, utóbbival a 18-59 éves krónikus betegeket oltják. Emellett a háziorvosok 10-10 idős embert kórházi oltópontokra irányíthatnak, ahol az érintettek Pfizer-vakcinát kapnak – ismertette.

A munkacsoport vezetője beszélt arról is, hogy a nyugati vakcinaszállítmányok továbbra is akadozva érkeznek, azokból a lakosság átoltását csak lassan lehetne megvalósítani. György István ezért nagy segítségnek tartja, hogy a kormány törekvéseinek köszönhetően sikerült oltóanyagot beszerezni Kínából és Oroszországból is.

A Sinopharm vakcinájából eddig 550 ezer, a Szputnyik vakcinából 46 ezer adag érkezett. A további orosz vakcinák szállításának pontos ideje még nem ismert, a kínai oltóanyagból viszont március 15-e után ismét 500 ezer adag érkezik – mondta.

Kitért arra is: tömeges oltás esetén több mint 7100 helyen tudnak oltást adni, és egy hét alatt több mint 1,5 millió embert tudnak beoltani, ha elegendő vakcina áll rendelkezésre.

A Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak, mindegyikből több mint tízmillió adagot adtak már be világszerte – mondta György István.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól