Létrehozva: 2019.12.13.

Örülhetnek az autósok: átadták a legújabb magyar autópályát

Átadták az M70 autópálya Letenye és Tornyiszentmiklós közötti szakaszát.

Átadták pénteken az M70-es gyorsforgalmi út kétszer kétsávosra bővített, Letenye és Tornyiszentmiklós-országhatár közötti szakaszát, amelyet ezután autópályaként használhatnak a közlekedők.

A 16,7 milliárd forintból megújított 13,7 kilométer hosszúságú útszakaszt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter avatta fel.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter (k), Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője (b2), Nagy László az EuroAszfalt Kft. ügyvezetője (b), Kondrik Kornél, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese (j2) és Zsiga György, a Colas Út vezérigazgatója (j) Fotó: MTI/Varga György

A tárcavezető beszédében hangsúlyozta, hogy 2019 rekordévnek számít a közúti közlekedés fejlesztésében, az idén minden eddiginél több pénzt fordítottak erre a területre, összesen 566 milliárd forintból valósultak meg beruházások.

A miniszter kifejtette: a színvonalas közúti hálózat alapvetően befolyásolja egy-egy térség gazdasági fejlődését és a helyiek életminőségét, ezért a magyar kormány a fenntartható gazdasági növekedés alapfeltételeként kezeli a közlekedési hálózatok üzemeltetését és azok folyamatos bővítését.

Továbbra is kiemelt célnak tekintik, hogy azokat a megyei jogú városokat és kiemelt gazdasági területeket, amelyek ma még csak kétsávos főutakon érhetőek el, bekapcsolják a gyorsforgalmi úthálózatba, az autópályák és autóutak pedig ahol lehet mindenütt elérjék az országhatárokat – mondta Palkovics László.

A Zala megyében átadott útfejlesztésnek köszönhetően szavai szerint akadálymentessé vált Magyarország és Szlovénia között az országhatáron átívelő nemzetközi forgalom, jelentősen lerövidült a menetidő Tornyiszentmiklós és Letenye között, nem utolsó sorban pedig biztonságosabbá vált a közlekedés.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

life.hu

Így vedd rá magad a mozgásra - Tanácsok lustáknak

vg.hu

Lecsaptak egy krími repülőtérre az ukránok

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

hirtv.hu

Egy év felfüggesztett börtönre ítélték Ihász Sándort

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Elárasztotta a lakótelepet a víz ebben a nyugat magyarországi megyében, ezt tették a lakók

INSIDER

Gyereket keresnek a veszprémi rendőrök, senki sem tudja, hol lehet

INSIDER

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

INSIDER

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés